Még mindig nem történt semmi. A hétvégén gondoltam, hogy meglovagolom a kettős fronthullámot és már csak azért is rásegítek arra a szülésre. Reggel fogtam magam, kimentem a piacra, bevásároltam, hazacipekedtem, főztem, mostam, takarítottam, még sütöttem is. Volt egy olyan érzésem, hogy most végre történik majd valami. Hát nem. Annyit értem el vele, hogy jól elfáradtam és úgy aludtam, mint a bunda egész éjjel. Sőt, ami azt illeti, már több éjszakát lehúztam az elmúlt napokban feltűnően sok alvással. Például pénteken, amikor anyumék jöttek, 10-kor bírtam csak kivánszorogni az ágyból, de máskor is megvolt a napi 10-12 óra alvás. Fura. Mondjuk nem bánom, mert kellemesebb, mint a plafont bámulni fél éjszaka, csak hogy amikor végre el tudnék aludni, újra fel kelljen kelni pisilni vagy enni. Ez utóbbi különösen zavaró, mert egész nap nem vagyok éhes, bezzeg hajnalban a fél hűtőt ki tudnám pakolni. Főleg ha van benne joghurt és gyümölcs. Nyamm. 

A sikertelen hétvégét követően tegnap elbattyogtam a védőnőhöz, még egyszer utoljára. Csodálkozott, mikor meglátott, amit elsőre nem értettem, de aztán kiderült, hogy jó oka van rá. Tudniillik múlt héten volt telihold és vagy 6 nap kettős front egymás után, ami babyboomot idézett elő, vagyis rajtam kívül az összes szeptemberi kismamájuk megszült. A mázlisták. Tudom, örülnöm kellene az én szuperegyedi kislányomnak, de igazán nem bánnám, ha lassacskán ő is a kinti élet varázslatosan kivilágított-virágokkal díszített ösvényére lépne. Mert jó az, na. Főleg anyának, aki olyan fittnek érzi most magát, mint egy 80 éves nagymama. 

A leányzó egyébként rendkívül tréfás kedvű. Már hetekkel ezelőtt volt egy indulási kísérlet, vagy legalábbis mi azt hittük a medencémben szétáramló fájdalomból kiindulva, ami miatt napokig csak totyogni tudtam. Aztán ahogy jött, úgy el is ment a fájdalom. A vizesedést, csökkent magzatmozgást már számításba se veszem, úgyse jelent semmit. Amikor éppen melegebb nap van, akkor lusta, hidegebb napokon meg ledönti a ház falát. Ez van. Szóval a lustább baba nem feltétlenül kicsekkoló baba. A jobb alvás se jelenti, hogy másnap szülünk. Csak hogy mázlisták vagyunk, akik kipihenten léphetnek majd be a szülőszobába. És úgy nagyjából semmi se jelent semmit ebben a családban. Tegnap jó nagyokat sétáltam és elmentem megnézni az unokaöcsémet, akkor este elkezdett fájni a derekam és húzni a hasam alja. Újra felderültem: Na! Most szülünk! Este gyorsan végigfutottam a karbantartáson, ha már szülünk, akkor szépen szüljünk mottóm szerint (már amennyire ezt a helyzet engedi). Vettem még egy adag gyorskaját hazafelé menet, egyrészt mert kívántam, másrészt mert úgyse nagyon fogok enni szülés után. A fájdalom nem múlt el a zuhany hatására se, ami felhőtlen boldogsággal töltött el, így elmentem még egyet pihenni, hátha hajnalban szülünk. Nem szültünk. Csak a szokásos éjszakai szükségletek miatt keltünk fel, meg mert hihetetlen módon fájt a derekam, de ennyi. Délután fél négy van, gyerek sehol, a helyzet változatlan. Kezdem feladni. Mennyi az esély arra, hogy sosem születik meg?

A házisárkány énem teljes erővel tombol. Minden nap a ne szólj hozzám-ne érj hozzám-rám se nézz hangulatban telik és már az se tud jobb kedvre deríteni, hogy mindenki olyan kedvesen érdeklődik a hogylétünk felől. Csak azon jár az eszem, hogy talán majd ma, este azon, hogy na, ma sem. Meg azon, hogy a környezetemben hányan szültek meg már ennyi idős terhesen, és hogy a sorstársaim egy hete csak úgy potyogtatják a gyerekeket. No meg azon, hogy ez a kegyetlen derékfájás ne tartson tovább néhány napnál, mert az maga lenne a pokol.

Icipicivel több, mint 2 hét van hátra a kiírt napig. Tekintettel az állandó riogatásokra, hogy ez a gyerek bizony még 36. hét előtt világra fog jönni, meglehetősen nagy csalódást okoz, hogy Bogyónak bizony esze ágában sincs útra kelni. Egész eddig idegeskedtem, hogy ne legyen baj, még bírja egy kicsit, ezért valahogy úgy gondoltam, hogy 36 hetesen fogja szépen a batyuját és megkeresi a kijáratot. Hát egy fenét. Nem baj, majd ha betölti a 37 hetet. Majd akkor. Betöltötte. Nem történt semmi. Jó, akkor megvárja az ultrahangot. Megvolt az ultrahang, gyerek sehol. De legalább fájogat a hasam és keményedik is, na az jó dolog. Ma reggel CTG, baba mozog is meg nem is, unja a banánt, de kilendül végre a fájásmérő is, egészen pontosan háromszor. Ez már valami, gondolta a naiv kezdő, de akkor mégis miért úgy köszönt el a doki, hogy találkozunk egy hát múlva? Hazajöttem, rákerestem neten, rájöttem. Az, hogy a 100-as skálán eljutottunk 10-ig, az bizony az égvilágon semmit se jelent. Illetve a semminél egy egész bolhafingnyival jelent többet. Pedig ma kettős front van, tegnap is front volt, a héten még telihold is volt, szóval elméletileg minden, ami beindítja a szülést, adott volt a héten, az én lányom mégse vette a lapot. 

Nézegetem a különböző oldalak leírásait a terhességi hetekről, az egyiknél van minden hétre egy gondolat, erre a hétre a következő: "Kérlek Istenem, hogy a magzatvíz ne a város közepén vagy a kedvenc éttermemben folyjon el!" Hát én nem erre gondolok. Amire én gondolok: "Gyere már ki, a jó Isten áldjon meg!" Persze tudom, hogy még van ideje, nem hajt a tatár, apja is azt szeretné, ha még bent maradna legalább egy hétig. Csak apja azt felejti el, hogy nem neki kell a gyereket kihordania. Hanem nekem. Maga a gyerek egyébként nem is okoz nagy gondot, tudja, mikor kell aludni, mikor lehet ébren, jól kijövünk. De a járulékos tényezők megkeserítik minden egyes együtt töltött napunkat. A dinnye méretű méhem mindent nyom, de tényleg mindent, amit a közelben talál, ezért csak oldalt jó feküdni, de csak 1-2 órán keresztül, amíg meg nem fájdul a derekam. Utána felébredek és kezdek nyűglődni. Mindezt éjszakánként 4-5 alkalommal csináljuk végig. Amikor nem emiatt kelek, akkor pisilni kell vagy szomjas vagyok, ha egyik sem, akkor hajnali kettő van, azaz fel kell kelni enni. Valami számomra érthetetlen oknál fogva visszatért a reggeli rosszullét, a szuperszaglásom pedig hosszú hetek óta először ismét tiltakozik a kávé ellen. A lábam dagad. A medencém majd' szétszakad, ezért szabályosan fáj a járás. És igen, hihetetlenül hisztis vagyok. Csak azon jár az eszem, hogy legyen már vége, legyen már vége... Egyedül az vigasztal, hogy a fórumok tanulsága szerint nem én vagyok az egyetlen, aki panaszáradatban tör ki a terhesség utolsó heteire gondolva. Lehetne rosszabb is. Lehetnék már a 41. hét végén mindenféle remény nélkül, hogy valaha is kibújik a gyerkőc. Én még hihetek abban, hogy mondjuk jövő héten egy szép napon (amikor apja se dolgozik) sikerül kilakoltatni a csemeténket. Jó dolog ebben hinni. Ez egy szép gondolat. És amíg erre gondolok, az alábbi képet nézegetem, amit a héten kaptunk az ultrahangon:

Ugye milyen édes?

...telt el, azaz még 3 van vissza a papírforma szerinti szülésig. Azaz az elmúlt két hónapban totál felesleges volt stresszelni szegény kicsi koraszülött babám miatt. Mert hogy nem lesz az. Sőt, köszöni szépen, egyelőre remekül elvan odabent. Persze rendszeresen ijesztget minket kisebb-nagyobb akciójelenetekkel, de ezek egyike se volt még valós. Ott van például az a szorító fájdalom a medencében, amitől járni se tudok, ha éppen olyan nap van. Egy hétig volt ilyen fájdalmam, aztán tessék, elmúlt egy pillanat alatt. Aztán visszajött ugyan, de csak fél napra, aztán megint elmúlt. A frontok kikészítenek, olyankor hozom az egész estés jóslófájásokat, gyakorlatilag óramű pontossággal 15-10-8 percenként, aztán mire eljutnánk az 5 perchez, elmúlik az is hirtelen. Szóval érdekes lesz az igazit elkapni, mikor oda jutunk. Lehet, hogy jobb lenne, ha elfolyna a magzatvíz. Bár akkor meg takarítani kell... Minden esetre elővigyázatosságból a hosszabbítókat eltávolítottam a földről azokon a részeken, ahol szoktam mászkálni, nehogy lesokkoljam saját magamat és a babát egy véletlen baleset folytán.

Sűrű a programunk most már, hetente kétszer is kell menni valakihez, ebből ugye a nőgyógyász a fix, de mindig adódik hozzá egy védőnő, ultrahang vagy egyéb. De legalább nem unatkozom. Szükség is van erre a figyelemelterelésre, mert ha nincs, akkor pakolok. És ha pakolok, akkor meneküljön mindenki, amerre lát. A babaruhás szekrényt pl. már azt se tudom, hányszor pakoltam át. Mert ez így nem jó. Meg úgy se jó. A harmadik változat már tetszik, de csak 2 napig, aztán kezdem az egészet elölről. Nem könnyíti meg a dolgomat az sem, hogy rengeteg, értsd RENGETEG babaruhánk van. Szerintem több cucca van Bogyónak, mint nekem, ami hihetetlen. Remélem, hogy nem lesz nagy baba és mindent legalább egyszer rá tudok adni.:) Egyébként nincs biztonságban a kórházi motyó és a hazahozós szatyor sem. A kórházi cuccokat a héten véglegesítettem, ha eszemnél leszek, akkor már nem nyúlok hozzá indulás előtt. Sikerült ugyan legutóbb becipzározni, de nincs rá semmi garancia, hogy legközelebb is sikerülne, annyira tele van. És megint csak hihetetlen: a cuccok fele a gyereké. Aki ugyebár születésekor kb. akkora lesz, mint egy kiló kenyér. A hazahozós motyó megint csak neki lett összekészítve, én bízom benne, hogy nekem össze tud vakarni a férjem egy nadrágot meg egy felsőt, amiben megtesszük a kórháztól a házig azt a kemény 3-5 perces utat. A gyerekruhát már nem hagynám rá, azzal még csak most ismerkedik, hagyok neki egy kis időt. Meg egyébként is, a gyereket kemény 5 percig utaztatjuk majd hazafelé, nem lehet akármiben. Még mit nem. Azt már nem tudtam én se, hogy miben legyen ténylegesen, de anyukám megoldotta a problémát. Valahonnan nagyon leleményesen rendelt a babának két szerelést, az egyik kétrészes, cuki mintás, amire ráhímezték a nevét is, a másik pedig egy rugdalózó szintén szép hímzett mintával és Megérkeztem! felirattal. Rögtön meg is oldotta a gondot, mert így lehet divatbemutatósat játszani mindjárt első nap, hazahozzuk az egyik ruhában, a másikat meg akkor adom rá, amikor ideér a gyerekorvos és a védőnő. És közben igyekszem megbeszélni vele, hogy minél több ruhát koszoljon össze egy nap, hogy lehetőleg minél előbb mindent felpróbálhasson. 

Sokat gondolok már arra az időszakra, amikor itthon leszünk. A szülésre és a kórházra annál kevesebbet, az majd egy olyan időszak lesz, amin át kell esni, amihez senkinek nincs kedve, de ez van. A kórház egyébként szép, pár éve újították fel, van minden, ami a vajúdáshoz és a szüléshez jól jöhet, és a személyzetet is mindenki dicséri. Szóval azért csak nem lesz olyan vészes az a 4 nap. Főleg mivel a babám mellettem lehet mindig és nem hiszem, hogy egy ilyen látványt meg lehet unni ennyi idő alatt. Reménykedem abban, hogy jó alvó lesz. Sokat olvasgatok, állítólag a méhen belüli alvási szokásait folytatja idekint is. Én ezzel teljesen ki lennék békülve, mert nagyon jó alvó a gyerek, nappal van ébren, amikor én is, éjjel pedig nyugton van. Ha nem lennék beteg, simán tudnék aludni tőle. 

Sajnos az utóbbi egy hét elég szerencsétlenül jött ki, a vérvételen a laborban sikeresen összekrákogott néhány páciens, amiből másnapra egy vírusfertőzés nőtte ki magát. Nagyon hasonlított az egész egyébként arra, amikor még a legelején voltam beteg, a pozitív teszt idején. Akkor is így kezdtük: láz, ami másnapra lement, aztán torokgyulladás, aztán "dátha". Valami ilyesmi volt a mostani is, eltekintve attól, hogy most még kevesebb gyógyszert szedhettem, azaz gyakorlatilag semmit. Azt hittem, az első trimeszter a legveszélyesebb ebből a szempontból a baba fejlődése miatt, de aztán láttam, hogy most még annyit se lehet szedni, mint akkor. Szóval maradtak a jól bevált házi praktikák meg a vitaminok, amik használnak ugyan, de hihetetlen lassúsággal. Múlt péntek óta ma jutottam el odáig, hogy már érzem, hogy én még valaha gyógyult ember leszek és nem fogok életem végéig orrdugulástól és köhögéstől szenvedni, hogy fogok egyszerre többet is aludni, mint fél órát. Nem tudom, minek köszönhető a gyógyulás, nagy eséllyel a szervezetem kapta végre össze magát, de az is lehet, hogy a sok természetes gyógymód végül együtt csak hatott valamit (mert külön-külön semmi értelmük...), vagy hogy a harmadik homeopátiás szer, amit kipróbáltam, működött is. Mindegy is, a lényeg, hogy reményeim szerint pár napon belül végre újra jól leszek és mire szülni kell, kicsattanok az egészségtől.

7 év... Ha a jövőbe tekintek, ennyi év múlva ilyenkor valószínűleg már a konyhában fogok toporzékolni, reggelit készíteni, blúzt vasalni, családot ösztönözni, mert a kicsi lányom életében először iskolába megy. Aztán az is előfordulhat, hogy nem így lesz. Majd meglátjuk. Mert ez még csak most fog következni. Most egy másik 7 éves periódusról lesz szó, mégpedig a mai napig tartóról. Ennek a 7 évnek mindössze 8 hónapját töltötte velünk Bogyó is, de ugyebár Bogyónak van apja és anyja is, akik viszont ennél sokkal hosszabb ideje ütköztek egymásba (szó szerint). Ez a bejegyzés most rólunk szól.

2007. szeptember 1. napját sosem fogom elfelejteni, bár ezt akkor még nem tudtam. Hétvége volt, mi szerencsés módon kaptunk még két ráadás napot a nyárból, mielőtt menni kellett suliba. Utolsó évem volt a középiskolában, tudtam, hogy nem lesznek nagy bulik egy évig, mert egyetemre akartam menni és kellettek a jó jegyek az érettségin. Így hát megbeszéltük V. barátnőmmel, hogy szombat este még bulizunk egy jót. Lényeg a lényeg, hogy aznap este végül majdnem elmaradt a buli, mert V. beteg lett, ezért elhívtam N. barátnőmet, aki meg megint másért mondta le, de végül a számomra teljesen ismeretlen szobatársával csak eljutottunk a célig. A férjem időközben társasága nem révén szintén majdnem otthon maradt, de csak majdnem. És ennek a sok majdnemnek köszönhető az, hogy mi, két idegen, egymásba botlottunk. Bevallom őszintén, remek este volt, mert hajnalig csak beszélgettünk szüntelenül, de ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy ez a férfi lesz majd a férjem és a gyerekem apja, valószínűleg kiröhögtem volna. Mert hát valljuk be, 17 évesen az ember mindenre számít, csak a nagy Ő-re nem. 

Így visszatekintve annyi minden történt azóta, mégis nagyon gyorsan elteltek ezek az évek. Mert összességében jó évek voltak. Mindegyiknek megvolt a maga varázsa, még ennek a legutolsónak is, pedig azt mondják, hogy a 7. év egy kapcsolatban mindig a legnehezebb. Ha ez tényleg igaz, és ez volt a legnehezebb évünk, bátran megyek elébe az elkövetkezendőknek. Talán ennyit már nem változunk, mint amennyit eddig változtunk. Főleg én. Azért a középiskola nagyon távolinak tűnik már, az akkori énemmel együtt, mert kamasz voltam, hülye voltam. Most sem állítom, hogy néha nem vagyok hülye, főleg a terhesség adta hormonzavaros állapotomban, de ez így van jól. Mert azért a hülyeség is kell. És van hozzá egy remek partnerem, akivel összekovácsolódtunk az elmúlt években.:)

Az utóbbi években sikerült ezen évforduló köré felfűzni a saját kis ünnepeinket, különleges emlékeinket. Mint az első közös nyaralás vagy az esküvő, hamarosan pedig hozzájön még a lányunk születés- és névnapja is (mert azért sikerült ezzel is augusztus második felébe trafálni). És nagyon remélem, hogy a következő Nx7 évben még hasonló élményben lesz részünk.

Kedves Olvasóink! Ezúton örömmel jelentem be, hogy már a bűvös kilencesen belül vagyunk, azaz Bogyó heteken belül átlépi az élet kapuját (vagy átlökik rajta - majd kiderül), és egy banshee-t megszégyenítve ordít a világba (reményeim szerint magától). Örülök, hogy már nem kell dolgoznom, egyrészt mert folyamatosan a gyerek körül járnak a gondolataim, másrészt pedig akkora vagyok, mint egy bálna és meglehetősen nehezemre esik mozogni. Na de menjünk szépen sorban.

Ami a szülést illeti, úgy vagyok vele, hogy ezen túl kell esni, mert még nem jöttek rá, hogyan kell kitranszportálni a gyereket a terhes nőből. Szóval felesleges aggódni emiatt, előbb-utóbb beindul a dolog, reménykedni viszont lehet, hogy ne végződjön egy 48 órás vajúdást követően császárként. Én bízom a szép tágas medencémben és a gyerekemet is kellőképpen intelligensnek találom az eddigiek alapján ahhoz, hogy tudja, mi a teendő. Mégiscsak az én lányom.:) És lássuk be: a húgom hasonló felépítéssel nemrég kinyomott magából egy óriáscsecsemőt. Akkor mi baj történhet? Annál kevesebbet jár az agyam a szülést követő dolgokon. Elsősorban a gyereken. Mivel régóta rémisztgetnek minket a koraszülés gondolatával (ami azért csaknem 36 hetesen nem is olyan valós), mindenféle dologtól féltem a porontyot. Mert ugye a netes cikkek alapvetően nem az épphogy koraszülött gyerekkel foglalkoznak, így nem nagyon derül ki, őket mennyiben érinti negatívan a dolog, így próbáltam szülők tapasztalataira keresni. Ez azért némiképp megnyugtatott, mert ahol gond is volt a babával, az a kórháznak volt köszönhető, nem a pici születési állapota miatt volt. De aggódok amiatt, hogy béna leszek szoptatásnál, hogy nem tudom megfelelően mellre helyezni, emiatt tucatnyi oktatóvideót végeztem ki az elmúlt hetekben és beszereztem mindent, amire a tejszaporításhoz szükség lehet. Félek attól, hogy nem tudom megfelelően felöltöztetni a babát és megfázik, mivel se az apja, se én nem vagyok fázós, mi van, ha alulöltöztetem? És hát ott vannak a kevésbé reális félelmek: a babának két feje lesz, bajusszal születik, két hét után úgy dönt, hogy rossz szülők vagyunk és elköltözik, stb. Szóval kattog az agyam rendesen az elmúlt hetekben. Emiatt nem bánnám, ha kapnánk még pár hetet felkészülni.

Testileg viszont úgy gondolom, hogy az utolsó hónapra a terhességből abszolúte nincs szükség, mert ez szabályos kínszenvedés, és nem gondolom, hogy ha már vállaltam, hogy a kis üvöltő csomagot az elkövetkezendő 20-25 évben legjobb tudásom szerint nevelem, akkor cserébe az a hála, hogy dögrováson legyek még hetekig. Kedvenc idézetem a témában: "úgy kivan a méhem, mintha egy orgián százan meghúztak volna" tökéletesen fedi az igazságot. Tény és való, hogy a méhem messze túlteljesítette magát, amikor dinnye méretűvé tágult, amiben ott mozog egy kb. 2,5 kilós gyerek, nem is a legjobban nevelt fajtából (már most makacs, mint a fene), plusz a járulékos dolgok, amik tovább húzzák lefelé, mert ugye a gravitáció is végzi a dolgát. Így szerencsétlen méhem totál kivan. És most már értem, miért cipeli minden mindenórás kismama a hasát. Ezt tényleg nem lehet máshogy bírni. De úgy egy hete újabb csodára ébredtem, amiről nem is tudtam, hogy létezik: szemérem- és medencefájdalom a neve és egyetlen terheskönyv se tesz róla említést. Pedig kellene. A jelenség egyébként nem is annyira egyedi, a leereszkedett magzat okozza, ami miatt tágul minden odalent, ami fáj. Nem kicsit. Néha annyira, hogy irigylem az örökbefogadó szülőket, amiért nem kell ezen átesniük. Pokoli tud lenni, amikor belenyilall a fájdalom mozgás közben, én meg csak görnyedve tudok nyögni egyet. De öröm az ürömben, hogy én csak 35 hetesen kezdtem érezni. Van, akinek már jóval korábban kialakul. És még biztatóbb, hogy hamarosan elmúlik. Szóval kitartok. Muszáj. Hátha az is igaz lesz, hogy könnyebben szülök meg...

A szervezetem többi része is meglehetősen viseltes már. Szedek én mindenféle vitamint, nyomelemet, egyebet, amit az orvosok előírnak, de babácska még gyorsabban eszegeti le rólam, amit talál, ezért a vérképem most már olyan csillagos, mint az éjszakai égbolt. Eleinte aggódtam emiatt, főleg a vérszegénységem miatt, mert így elég vacak lesz szülés után, de vállat vontam, úgyse tehetek semmit. Már így is annyi vasat szedek, mint egy ikerterhes. Szóval nincs értelme erőlködni. Az immunrendszerem se az igazi, gyakorlatilag az első olyan napon, amikor 28 fok alatt volt a hőmérséklet, sikerült is megfáznom, amitől a mai napig szenvedek (ma kicsit jobban is, mert fáj a torkom:S). Egészen ismerős az érzés, legutóbb akkor voltam ilyen vacakul, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, szóval valamiféle utalás lehet. No de majd meglátjuk. És azért ebben a témakörben is van minek örülni: függetlenül a már-már egészségtelen sajtburger-éhségemtől a súlyom meglepően keveset változott az elmúlt 8 hónap folyamán. Szóval jó eséllyel kevesebbel zárom, mint amennyivel nekiindultunk. aminek nagyon örülök (melyik nő nem örülne?). 

Szóval összességében elmondhatjuk, hogy szívás az utolsó pár hét, de ha arra gondol az ember, hogy hamarosan a kezébe nyomják a gyereket, akit becézgetett és simogatott az elmúlt hónapokban, akinek a fenékrázásán nevettek a szülei sok-sok estén át, azért mégiscsak megéri bevállalni. Legalábbis az elsőt. A következőnél pedig, ha minden igaz, ezekre a kellemetlenségekre nem is emlékszik már az ember (persze, mert ott lesz a bárányhimlő, a súlyos koponyatörés, a lerántott tévé... vannak azért keményebb dolgok is az életben, mint egy csontfájás). 

Emlékszem, mikor anyukám volt terhes öcsémmel 5 évvel ezelőtt, akárhányszor hazalátogattam hétvégére, a hűtő a ház más pontján volt. Neki így indult a fészekrakó ösztöne. Az a szerencsétlen hűtő bejárta a konyha és ebédlő minden egyes négyzetcentiméterét, mire a mai helyére került. A nyelvsuliban, ahol tanítottam, volt egy várandós tanítványom, ő a hangszereit pakolgatta napi szinten (a férje nagy ijedtségére). Szóval minden nőnél elkezdődik valahogy ez a fészekrakás dolog. Az okosabbak szerint ilyenkor a felújítás vagy a nagytakarítás teljesen normális a nőknél (a férjek nagy ijedtségére).

Én tudtam, hogy a takarítás lesz a gyenge pontom. Egyrészt azért, mert alapjáraton is egyik kedvenc hobbim a lakás felnyalása, másrészt mert akarhatok én felújítani, ha egyszer nincs mit, nemrég csináltuk meg. Úgyhogy maradt a takarítás. A körmösöm szerint, ha a terhes nő ellenállhatatlan vágyat érez a takarításra, akkor ideje a kórházra készülni, mert bármikor indulhat a szülés. Ez a jóslat nálam nem jött be. Első törekvésem a rendrakásra még január legvégén volt, amikor is közöltem a férjemmel, hogy akkor MOST legyen kedves elkezdeni szétválogatni a holmijait és kiszórni, ami nem kell. Ő totálisan az ellentétem ilyen dolgokban. Én szeretem, ha minden tiszta, rendben van, az asztalterítő pont középen, a pulton nincsenek nem konyhába illő dolgok, stb. Kicsit már kóros, de ez van. Ő viszont utál rendet rakni, ha rajta múlna, a zoknik megtanulhatnának elmászni a szennyeskosárig, mert kit zavar egy halom büdös zokni az asztal alatt, a halmok meg... jók azok úgy. Úgyhogy élelmes asszonyka lévén még jó időben elkezdtem a védőnővel meg környezettanulmányokkal fenyegetőzni, hogy rendre bírjam a férfit. Ki mégse szanálhatom a cuccait, még valami olyat dobnék ki, amit nem kellett volna. Természetesen ez arra volt jó, hogy így egy hónappal a kiírt nap előtt nagyjából rend van. Egyikünk szekciójában ugyan akad még 2 kisebb halom, de annak rendbetételét még a héten kiharcolom. *ördögi vigyor*

No de ez nem elég. Szép dolog nézni, hogy a férfi dolgozik, egész nap a pince-szeméttároló-lakás háromszöget járva, de még jobb tenni. Az első harmadban ugyan nem voltam aktív, köszönhetően annak, hogy még az is kijött belőlem, amit meg se ettem, de a másodikban már elkezdődött. Először a középiskolai és egyetemi jegyzeteim kerültek zsákokba a sok évvel ezelőttről visszamaradt egyéb papírfecnikkel együtt (2006. november 5.: irodalomóra, levelezés a legjobb barátnőmmel arról, hogy mi lesz este a koleszben a vacsora...?). A következő hullám a ruháimat érintette. Helyet kellett csinálni a kiscsajnak, mivel egy szekrényen osztozunk, amíg nem találok szebbet, így a sok éve nem hordott ruhák, amiket sohanapján szeretnék legközelebb felvenni, mentek a jótékonysági csomagba. Valaki majd örül nekik. És aztán elérkeztünk a 3 héttel ezelőtthöz.

3 hete jött a mindent elsöprő érzés: nekem takarítanom KELL. Most. Mindent. Kezdésnek rögtön megtaláltam a férjemet, aki január óta az elvégzendő feladat 1,1 %-át teljesítette is, ezért úgy gondoltam, ideje kicsit bekeményíteni. Rendkívül utálom, amikor valaki milliószor szól valami miatt, szerencsére ő is ez a típus, ezért napi szinten kezdtem rá a "Mit is kellene csinálnod még" kezdetű nótámra. Ő adta fel hamarabb. Ahogy ezzel megvoltam, rendbe raktam a gyerekrészleget, aztán mostam-vasaltam a baba cuccait, hogy az akkor is kész legyen, ha a dokinak igaza lesz és előbb szülünk. Addig is volt ideje a férjemnek rendet rakni a saját térfelén. Ezzel még mindig nincs rendben semmi, igaz, hogy minden ragyog babafronton, no de ekkor csapott be a "mindent sikáljunk át domestosos fogkefével - háromszor - és még akkor se elég tiszta" érzés, ami nehezítette az életemet, mert én ugyan nekiálltam volna mindent agyonsúrolni, ráadásul egyszerre, de ha egyszer nem szabad... Így hát kerestem kiskaput cselekvési terv formájában. Aztán a cselekvési tervet még kétszer módosítottam, mert rá kellett jönnöm, hogy majdnem 8 hónapos terhesen nem haladok olyan gyorsan, mint nem terhesen. Ez van, de akkor se adtam fel, a 36. hétre mindennek kész kell lennie. (Csak hogy még egyszer mindent végigsúrolhassak még szülés előtt). 

Történt ez ugye 3 hete, amibe belesett nem egy frontos nap, amikor kikelni se tudtam az ágyból, de ma végre végeztem. Mármint az első felvonással. Jó, persze, eddig se adtam túl sok esélyt a kórokozóknak, de terhesen olyan látást tulajdoníthatok magaménak, ami a legkisebb oda nem illő porszemet is kiszúrja a sarokban. A nem terhesen énem most vállon veregetne. Így az atombiztos baciknak sincs esélyük ellenem (bár épeszű kórokozó eddig se tette be a lábát ebbe a lakásba - az a biztos halál lett volna). Szerencsére a tisztítószerek egész repertoárja megtalálható nálunk, így mindent ki tudtam irtani. Még a fürdőszobai fúgákon megbúvó halvány elszíneződéseket is. Vá, de király vagyok! Egyetlen gondot az ablakok és a függöny jelentettek, de a férjem, még ha nem is szeret, de tud ablakot pucolni, nem is rosszul, úgyhogy ezen is túltettük magunkat. Én meg addig is kihasználtam az összes olyan időpontot, amikor jól voltam és ő dolgozott, hogy titkon elvégezzem a többi dolgot, mert hát pasiból van, neki úgyse tűnik fel. Azt is csak három hónap után vette észre, hogy kiszőkítettem a vörös hajamat. Szóval ilyen apróságokat, mint rend van a konyhaszekrényben, tuti nem szúr ki (addig jó nekem). 

Most végignézek a nappalin... és jó érzéssel tölt el. Először is rácsodálkozok arra, hogy milyen hatalmas hely keletkezett középen (csak tudnám, mi volt ott előtte), aztán megnézem, megszáradt-e az előszobai szőnyeg, amibe valami csoda folytán a legutolsó nagyobb takarítás óta három perzsamacskányi szőr ült bele (legalábbis ennyit szedtem ki belőle), feltekintek a polcokra, ahol pusztító körutam után csak a legemlékezetesebb porfogók maradtak talpon (és megállapítom, hogy ennyi is bőven sok belőlük), majd pedig végigsimítom a kezem a felszabadult konyhapulton (mert ez is azért van, hogy a főzőmániámat segítse hétvégente). Végezetül még átpakolok mindent a szekrény tetején, mert ugyan mondtam a férjemnek, hogy oda tegyen bizonyos dolgokat, de azt elfelejtettem, hogy közölni kellett volna azt is, milyen sorrendben. Ugyanis azok a cuccok, amiket legközelebb a végítélet napján veszünk elő, bőven elszórakoznak a szekrény hátsó felén, míg a babakád és a játszószőnyeg rövidesen napi kellékekké válnak, így elérhető távolságban a helyük. Ő meg persze pont fordítva rakott el mindent. Ezek után eldöntöm, hogy akkor a nagytakarításnak vége is, már csak a szokásos át- és feltörlések következnek hetente (vagy inkább naponta) párszor. De titkon tudom, hogy ez nem így van. Mert amint megjelenik az első szappanlerakódás a fürdőkád szélén, vagy a macskaszőr a kanapén, már ugrok is neki az egésznek újra, mert akkor a kis takarítás nekem már nem lesz elég. Legalábbis amíg még csak várom a gyereket. Utána sejtésem szerint nem fog izgatni egyik sem, amíg örülök annak a pár óra alvásnak, ami két etetés és kakis pelenka között jut majd. 

A baba szállítása

Végre valahára eljutottam odáig, hogy leüljek megírni egy újabb bejegyzést. Azt gondolná az ember, hogy otthon ülve majd rengeteg ideje lesz, Egy fenét. No de térjünk a lényegre. A baba egy jó darabig nem fog tudni a saját lábán eljutni A ponttól B pontig (addig örülj), és utána is előfordulhat, hogy a Tesco közepén közli veled, mikor még csak a lista 5. tételénél tartasz, hogy ő bizony elfáradt és azzal a lendülettel fogja magát és leül a sajtpult és a húsos között. Így hát szükséges megfelelő szállítóeszköz alkalmazása, ha még azelőtt szeretnél végezni a napi teendőkkel, hogy lejárjon a GYED.

1. A Bogyómobil: A legfontosabb szállítóeszköz. Ebben lehet egészen kicsi korától a hordozós (gurulós) időszak végéig. Rengeteg fajtája létezik, igazán szakértőjévé szerintem egy élet alatt nem lehet válni. Akármelyik bababoltban több tucat van belőle, csak hogy a betévedő leendő szülőket jól megrémissze. De semmi pánik, mindig adott legalább egy bolti alkalmazott, aki valami csoda folytán tényleg ért hozzá, pillanatok alatt szétszedi-összerakja a cuccot és minden egyes paraméterét fejből tudja. Én pedig térdre borulok a tudásuk előtt. Babakocsi vásárlásához érdemes elvinni a leendő apát is, mert ez kivételesen őt is érdekelni fogja (és guríthatja hazáig a járművet sikeres vásárlás esetén). Árait tekintve a Bogyómobil az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) kiadás a babaholmik között. Mert lehet ugyan kapni 10-20 ezerért is, de ezek kb. annyit is bírnak. És egy ilyen kocsi nem szolgálja ki a lurkót egész végig. Így vagy az van, hogy különböző fejlődési fázisok szerint kap a baba új járgányt, vagy beruházunk egy multifunkciós gépre, amit kornak megfelelően lehet állítani. Ha már megengedhetjük magunknak, mindenképpen érdemes jobb minőségűt venni, ami nem teszi tönkre a gyerek gerincét. Mert hogy arra neki még később szüksége lesz. Én személy szerint rosszul vagyok az olyan összecsukható babakocsiktól, amibe gyakorlatilag beleesik a gyerek, a feneke meg valahol a föld felett 5 centivel lóg. Látszik, hogy nem tetszik neki és őszintén szólva nekem sem. Bár tény, hogy sokkal könnyebb felemelni a buszra, mint masszívabb társait. Ízlések és pofonok. A mi környékünk szerencsés módon az elmúlt években (és jelenleg) lett újraBKKsítva, így minden vadiúj és alacsony padlós, ahol nem gond, hogy kicsit nehezebb a babakocsi. De ha mégis emelni kell, mindig akad olyan, aki segít a bajba jutott anyukának. Legalábbis én ezt láttam. Érdemes vásárláskor figyelembe venni az útviszonyokat, mert legtöbbször úgyis a környéken kell tologatni a gyereket. Mi nem a szépen újrakövezett belvárosban élünk, az itteni járdák láttak már szebb időket is, amit csak egy masszívabb kerekű kocsi tud hosszabb távon elviselni. Árait tekintve egy új babakocsi valahol 20000 körül kezdődik és a csillagos ég a felső határ. De minden esetre olcsóbban jöhet ki egy használt autó, mint egy komplett babajárgány.

2. Hordozókendő: Amíg pici a baba, nagyon praktikus lehet hordozásra a kendő. Megkötni ugyan szerintem kihívás, de léteznek hozzá oktató DVD-k és több bababolt is tart ilyen programot. A jó benne, hogy magunkon tudjuk vinni a picurt, aki így anya (apa) testéhez közel van, ami megnyugtatja (legalábbis ezt olvastam). És jó a csípőjének is. Anya (apa) pedig felesleges gurulós kocsi nélkül tud közlekedni mondjuk lépcsős helyeken, ami megkönnyíti a dolgát. Létezik hordozókendő mindenféle színben, méretben, különböző anyagokból, a boltban általában ehhez is adott a szakképzett személyzet. Ára nem olyan vészes 10-20 ezer körül mozog újonnan, hátránya viszont, hogy hamar kinövi a baba.

3. Mei tai: Az én szívem csücske. Még nem vettem, mert újszülött korban úgyse lehet használni, de később be akarok ruházni rá. A mei tai egy csatos hordozó (én nem bízom magamban annyira, hogy gyerekkel együtt kötözött sonkát tudjak csinálni magamból), ami a kengurutól eltérően megfelelő tartást biztosít hordozáskor. Én minden esetre így gondolom. Sokakat látok ilyen hordozóval mászkálni, nem lóg benne a gyerek, elöl-hátul-csípőn lehet vele hordozni és nagyon szép mintásokat láttam (igen ez egy fontos szempont). Kicsit húzósabb az ára, mint egy hordozókendőnek, viszont sokkal tovább használható (ha anya bírja).

4. Kenguru: Nem terhes koromban azt gondoltam, hogy ez egy hű, de jó találmány. Magamra csatolom a gyereket, aztán indulás! Aztán kicsit elgondolkodtam a dolgon egy hordozókról szóló előadást követően. Aztán elkezdtem nézegetni kengurus családokat. Végül megráztam a fejem. A kenguru is egy felcsatolható hordozó, viszont nekem nagy problémám vele, hogy szabályosan lóg benne a gyerek. A lábánál nincs megfelelő terpeszhely és sokszor tényleg azt látom, hogy valahol anyu hasa táján lóg a gyerek. Nem tetszik, na. De mint már mondtam, ízlések és pofonok.

5. Autós kellékek: Ez az, amiben kb. nulla a szakértelmem. Persze ennek is millió fajtája van, ami mindig elbizonytalanít és autót is csak szökőévente egyszer használunk (anyuét), így nekünk nem igazán lesz szükségünk ilyesmire. Bébihordozónk van, ami az újszülöttet kell beletenni, van hozzá újszülött szűkítőnk is, így rendesen tartja a babát és ebben kell majd hazahozni a kórházból, mert ki se engednek nélküle. És becsatolható a kocsiba abba a kb. 2 percre, amíg hazaérünk a lurkóval. Utána ki is dobhatnánk a fenébe, ha nem olyan babakocsink lenne, amire rá lehet csatlakoztatni, így én még használni fogom egy darabig.

Vonatkoztassunk el egy kicsit a babakelengyétől. Na jó, nem nagyon, de abban a sorozatban most a Bogyómobil és társai lennének soron, én pedig lassan 8 hónap alatt se tudtam megfelelően képezni magam a témában. Szóval kérek még egy kis időt. Zajlik viszont az élet kelengyetájon, miután vasárnap szembesültem vele, hogy kevesebb mint két hónap választ el bennünket a lányom érkezésétől és még a rengeteg családi ereklyének birtokában is bőven van mit beszerezni és megcsinálni. És persze mivel a 8 órás műszak már kilőve, napi néhány órás teendőblokkokat állítottam össze, így az jött ki, hogy a következő három hétben eszébe ne jusson a kölyöknek kibújni, mert nem végzek addigra. Könnyen befolyásolható vagyok ezen a téren (=Férj: Majd holnap megcsinálod, inkább együnk egy fagyit. - Feleség: Fagyi? Hol?), ezért azt tettem, amit minden valamirevaló történész csinálna a helyemben: háromhetes tervet készítettem. Mindent szépen dokumentálva, az elvégzett dolgokat pipálva, így kisebb az esély a melléfogásra. Persze nehézségek mindig adódnak, mint Hannibálnak az Alpok, az én esetemben ez a hét elején lezajló két napos özönvíz volt, ami pont egybeesett a babakocsi, a mózeskosár és a babajátékok lemosási idejével. Mondanom se kell, nem lett napon szárított tiszta mózeskosaram, szimplán csak szobában érlelt tiszta mózeskosár lett belőle, de azt a gyereknek nem kell tudnia.

Amit nagyon élveztem az egészben, az a vásárlás volt. Mondjuk jól választottam partnert is a programhoz (mert szerintem a legnagyobb baromság, ami elhagyhatja egy nő száját az, hogy a férje boldogan ment vele félnapos babaruha-shoppingra - de most komolyan, létezik olyan férfiember, aki örömmel válogat rugdalózókat?), ezért édesanyámmal mentem, aki négy gyerek után egyben ruhaméret-kalkulátorként is kiválóan megállta a helyét. Tudniillik volt egy vásárlási utalványom, amit el kellett lőni, én pedig arra gondoltam, hogy legyen a gyereknek egy jó napja, így neki vettünk néhány tucat cuccot. Lány lesz, nézzen csak jól ki. Szóval nem csak a kezdő összeállítást néztük (hehe, ezt én is tudom!), hanem kicsit nagyobbakat is, amikről anyukám a másodperc töredékrésze alatt meg tudta mondani, hogy kb. mikor lesz jó a gyereknek. És kb. annyira élvezte az egészet, mint én, szóval jól csináltuk. És még fagyit is kaptam a végén. Meg tortát. Tiszta haszon. 

Azért persze maradt még így is bőven mit megvenni, és mint kiderült, a gyerekemmel kapcsolatban csak a legvégső esetben bízom a dolgokat webáruházra, mert ugye mindent személyesen meg kell nézni, fogni, stb. És ha már a fővárosban élünk, ahol kiugróan magas az egy főre jutó bababoltok száma, természetesen végigjártam az összes közelben lévő üzlet honlapját, hogy mindenből a legkedvezőbb árut hozzuk el. Aminek az lett a vége, hogy vasárnap este, amikor az egyik bababolt kínálatát már harmincezredik alkalommal néztem át, mert megint kifejeltettem valamit, megkérdeztem a férjemet, hogy ugye a gyerek születése után 3 hónapig a közelébe se kell mennünk ilyen helyeknek? Válasz: kacaj. az az undorító, "ugye ezt te se gondoltad kivitelezhetőnek?" fajta. Persze igaza van, még egy olyan nő, mint én, aki pelenkából és popsiápoló cuccokból majdnem egy egész évre valót betározott (sose tudhatjuk, mikor támad a Mars...), tudhatná, hogy kisgyerekkel bizony nem hogy egy hónapig, szerintem egy hétig se fogjuk bírni a bababoltok nélkül. Csak abban reménykedem, hogy addigra elkészül a felújított villamosvonal, különben apja majd mászkálhat a cuccokért a gyereknek. 

Kedden szépen kihúzhattam a tervből a "mellékelt listán szereplő babacuccok megvétele" kezdetű sort és már csak pár apróság maradt hátra, amit egyébként ma sikerült beszerezni. Teljes öröm, megvettünk mindent. Aztán másnap jöttem rá, hogy én még el akartam menni 1-2 helyre, amit ajánlottak ismerőseim, mert szerettem volna még pár göncöt (a meglévő 10000 mellé) a lánynak, hogy biztosan elég legyen, így hát ismét útnak indultam. Nem mondom, hogy minden úgy sikerült, ahogy akartam, de azért szereztem néhány jó darabot pofátlanul alacsony áron. No akkor végre minden megvan, mehetnek a ruhák... a mosnivalók közé. Bizony, megvettem a göncöket, de ki még semmit se mostam. Mondjuk nem is volt mivel, mert a mosószer csak ma jött meg. Ez is egy olyan téma, amiben megoszlanak a vélemények, kell-e egyáltalán babamosószer, külön öblítő, legyünk-e szuperbiók vagy sem, én végül a kényelmes megoldást választottam a gyerekem szempontjainak figyelembevételével. Nincsenek téveszméim azt illetően, hogy nekünk, mint két rendkívül érzékeny bőrrel megáldott személynek a gyereke majd mindent bír. Valószínűleg éppen olyan kényes lesz, mint pl. én,aki kizárólag bioszappannal tud fürdeni és a legkisebb napsugár hatására is ragyás lesz. A szimpla halandó által használt mosószerekről pedig ne is beszéljünk. Szóval jó előre gondolkodván már most mindent babamosószerrel mosok, hogy csökkentsen a kipattogzás esélyét. Meg egyébként se kerül annyiba, hogy agyonterhelje a pénztárcánkat. Szóval elkezdődött a mosoda-szezon, már a harmadik adagot nyomja a gép, a többi pedig szép sorban szárad. Abba már bele se akarok gondolni, hogy holnap hajnalban pedig indul a vasalás, és ez csak a kezdete egy jelenleg végtelennek tűnő folyamatnak.

És csak hogy egy kicsit magunkról is szó essen: pici babánk, aki már nem is olyan picike, gyakorlatilag az egész rendelkezésre álló teret befoglalta már. Sokszor úgy érzem, még többet is. Kezd tényleg terhessé válni a dolog, mert már súlya is van, ami néha megterhelő némelyik testrészemnek. Ettől függetlenül még mindig tud úgy mozdulni, hogy ne tudjam, merre jár. Tegnap egész nap halálos nyugalom uralkodott pocakfalván, ezért este elkezdtem piszkálni a hasamat, mert kicsit ideges lettem. Na jó, nagyon. Semmi válasz nem volt. Jó, akkor szívhangfigyelő elő, engem se könnyű ám beparáztatni. Néztem jobbra, néztem balra, sehol semmi. Megint megpiszkáltam a hasamat. Semmi. Újabb kísérletezgetés után végre hajlandó volt belerúgni a készülékbe, jó nagyot, úgyhogy kicsit lehiggadtam. Na de ha már bezseléztem az egész hasamat, csak meg akarom találni a szívhangot is! Végül 5 perc múltán sikerült. A kis partizán, ahogy apja hívta, bebújt a hasam jobb oldalára, jól bekuckolta magát (így már világos, miért ott csúcsosodott ki a hasam), nehogy véletlenül felfedezze valaki, hogy ott van. A kis cseles. Bezzeg ma reggel mindent bepótolt, a buszon halálra váltan figyelték a körülöttem ülők, ahogy önálló életre kel a hasam. És meg csak röhögtem. Jó kislány.

A férjem időközben elveszett a babaholmik világában. Azt tudom, hogy a babakocsi még megvan, abban kell tologatni a gyereket, oda kell befektetni, ezek a kötőfékek, oké. A gurulós mózes már az értelmezhetetlen kategóriába került, a baldachintartó meg pláne ("Mire való az az antenna?"). A babaruhákat ugyan megmutattam neki, de úgy viszonyult hozzá, mint ahogy vártam, azaz kb. semennyire se érdekelte. Nem fog megfázni a gyerek, oszt jól van. Hogy az rózsaszín, sárga, gombolós vagy kötős, az aztán őt a legkevésbé se érdekli. Viszont eljött velem a drogériába a kórházi cuccokért és majdnem egy szó nélkül tűrte a vásárlást, sőt még a légzésfigyelőért is (bár ott az ajándékba kapott pelenkavödör újabb leállást okozott az agyában). 

Tőlem pedig folyton kérdezik, hogy vagyok. Persze elintézem egy könnyed "jól" válasszal, de az igazság az, hogy egyre rosszabbul. Egyrészt kezd nagyon elegem lenni, mert melegem van, másrészt engem is frusztrál már a véget nem érő babateendők listája. Arról nem is beszélve, hogy látszik a hasam. Nagyon. Tudom, én hülye még panaszkodtam is eleinte, hogy nem látják eléggé. Most bezzeg... ha akarnám se tudnám letagadni. Naponta unásig mennek a beszélgetések a babáról vadidegenekkel. Példa:

-Első baba?

-Igen.

-Kislány lesz?

-Igen.

-Már nincs sok hátra, ugye?

-Igen.

-Olyan rossz most ez a meleg, ugye?

-Igen.

-Mi lesz a neve?

-Jelena.

-Öööö?

És ez megy napról napra. Mindig. Ha tudnám, elkerülném, na de orvoshoz el kell járnom, tetszik vagy sem. Meg bevásárolni, mert a férjemnek szezon van, ő tényleg alig él, nem akarom ezt is a nyakába sózni. Szóval tűrök. Persze ez a többségnek úgy jön le, hogy piszok jó dolog terhesnek lenni. Főleg az olyan ismerőseim vélik így, akiknek nincs gyereke. Vagy ha van is, a feleségük szülte őket. Például állítólag ragyogok. Én ezt el nem tudom képzelni, mert alig alszom a melegtől, a túlburjánzott hajamat lehetetlen beállítani, olyan a bőröm, mint tizenévesen, a lábaim agyonvizesedtek és akkora melleim vannak, mint egy tenyeres-talpas szláv menyecskének. Azt se tudja senki, hogy mennyit birkózok a babaketyerék összerakásával. Szerintem kellene indítani egy tanfolyamot kezdő szülőknek a témában, mert még a gyerek pelenkába csomagolása nem nagy cucc, de pl. a multifunkciós babakocsi felhuzatolása már igen. Nekem egy óra küszködés után is eggyel több fölös alkatrész maradt a kezemben, mint szerettem volna. Azóta se jöttem rá, hová való. Ugyanilyen problémát jelentett a pelenkavödör összeszerelése. Tudniillik a légzésfigyelő mellé a boltban kaptunk egy pelenkatároló vödröt, ami szagmentes-mindenmentes (és mellesleg baromi nagy). Jelzett pelenkavödör összeszerelése és tasakkal való táplálása minimum felsőfokú szakképesítést igényel, úgyhogy én 1 órányi küszködés után csak toporzékoltam dühömben, szidtam az átkozott pelenkavödröt, a feltalálóját és az eladót, amiért képes volt a nyakamba varrni. Aztán bőgtem újabb 30 percig, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy még egy vödröt se tudok összeszerelni, de végül csak megembereltem magam és megcsináltam. Tulajdonképpen ha az ember ki tudja böngészni a mellékelt gyerekrajzot ("használati útmutató"), akkor az egész könnyedén megy. No de mit fecsegek itt, amikor lejárt a mosógép, indítani kellene az újabb adagot...

A babarezidencia 

Alapvetően arra gondoltam, hogy elsőként a baba alvóhelyéről kellene szót ejteni, nekem legalábbis ez okozta a legtöbb fejtörést. És persze ehhez csapódnak még bútorok, ami önálló szoba esetében egy egész kis rezidenciát is kitehet. Ismételten hangsúlyozom, kezdő szülőtanonc vagyok én is, mindössze azt próbálom itt ismertetni, hogy milyen köröket lehet lefutni bababútor ügyében, ha valaki nincs tisztában konkrétan azzal, hogy mit is akar.

Szóval kezdjük az alapoknál: elsőként azt kell eldönteni, hogy a kis poronty hol fog aludni. A választási lehetőségek listája nem túl bő, lehet külön szoba, a szülőkkel közös szobában külön ágy, esetleg a szülőkkel/szülővel közös ágy. Ezzel kapcsolatban én egységes véleménnyel nem találkoztam, így azt gondolom, mindenkinek az a legmegfelelőbb, amit szíve sugall. No meg amit a lakása/háza megenged. A mi kis lakásunkban például adott egy macska is, akinek éppen úgy szeretnénk életteret biztosítani, ahogy azt az elmúlt években is megkapta, ezért gondolkodás nélkül amellett döntöttünk, hogy a baba a mi szobánkban fog aludni. Egyébként ha több szobánk lett volna, akkor is ennél a változatnál maradtunk volna, mert én nem merném egyedül hagyni a babát egy másik helyiségben, de hát különbözőek vagyunk. Az számunkra nem volt kérdés, hogy a baba a saját ágyában alszik majd és nem velünk. Egyrészt nem merném közöttünk hagyni (bár az okosok szerint a szülő tudat alatt is védi a csecsemőt, így automatikusan meghagyja neki a megfelelő helyet, én azért nem kísérletezgetnék ezzel), másrészt nem is szeretném, ha azt szokná meg, hogy a mi ágyunk az ő ágya is. Azért én úgy tervezem, hogy szülés után is össze akarok bújni a férjemmel, esetlegesen porontymentesen is. A babával alvásnak is két fajtája van egyébként, az egyik a már említett nem-kell-külön-ágy-együtt-alszik-a-család változat, vagy a számomra idegen, de létező baba-mama ágy. Ez egy olyan, félig rácsos ágy, félig heverő kinézetű hibrid, amin a baba és anyuka egymás mellett alhatnak. Nekem ezzel az egyetlen problémám, hogy szó se esik arról, hogy ilyenkor a papa hol húzza meg magát. Reményeim szerint nem a szomszéd szobában a kanapén. Ha de ízlések és pofonok.

Ha már külön babaágyat választunk, akkor sincs még vége a kálváriánknak. Ma Magyarországon, főleg a fővárosban kismillió helyen lehet ugyanannyi fajta-színű babaágyat kapni. Lehet szabványméret, lehet egyéni igényekre gyártott, lehet komplett bababútorszett... szóval a lehetőségek tárháza végtelen. De leginkább hely és pénztárcafüggő. Szintén okosak a babaágyra azt mondják, hogy ha valamit használtan akarunk venni, ezt érdemes. Nem csak az ára miatt, hanem mert nem sok gyártó foglalkozik azzal, hogy a babaágy összeállításánál a gyerek egészségére ártalmatlan szereket használjanak (én egészen konkrétan egy olyan gyártót találtam, akinél ez alapelv volt). Ha pedig új mellett döntünk, akkor érdemes nem az utolsó pillanatokra hagyni a bútorvásárlást, csakúgy, mint a festést, hogy legyen ideje kiszellőzni. Mi megvettük az új bútort, mert reményeink szerint fogja még több gyerek is használni, így nem akartunk használtat. Ez megvolt már egyébként május legvégén. Ha nincs segítség az összerakáshoz vagy pedig kevés a legózást élvező felnőtt a közelben, óvakodjatok a lapra szerelt változattól! Nem mondom, hogy nem élvezetes két napon keresztül babaágyat sakkozni a sok kis csavarral és egyéb kütyüvel, de utána még hetekig voltak imbuszkulcsos rémálmaim. És két férfi segített az összerakásban, mert bizonyos részeket csak úgy lehet megcsinálni, hogy közben 4-5 ponton alá is kell tartani. Most, hogy mindenkit megijesztettem, azt is elmondom, hogy ez a sima rácsos ágyra nem érvényesül, mi viszont olyat vettünk, ami kombiágy (rácsos ágy, abból kialakítható heverő és pelenkázószekrény együtt), amin van polcos ÉS fiókos rész is (miért is ne?) és még két ágyneműtartóval is meg van áldva. A tuti főnyeremény, ha szeretsz kirakósozni. Abban megállapodtunk a férjemmel, hogy szétszedni már nem fogjuk. Legfeljebb szétfűrészelni. *ördögi kacaj*

No de lépjünk vissza kicsit a kiságyak fajtáihoz. Szóval megállapodtunk abban, hogy hol lesz elhelyezve, ott mekkora helye van, mondjuk honnan fogjuk megrendelni, vannak-e biokívánságaink, váltogatjuk-e kornak megfelelően. És akkor jöjjön a választék.

Amikor még kicsi a baba, állítólag leginkább a kis helyeket preferálja. Ezt én személy szerint meg bírom érteni, végül is 9 hónapon át lubickolt, ficánkolt, majd szoroskodott egy maximalizálható területű helyen, ahonnan egyszer csak egy szűk résen keresztül kipréselték egy végtelen térbe, ahol hideg van és mindenki vele babrál. Stresszes lehet. Szóval igényli a szűkebb helyet és a lágy mozgást, amit megszokott anyun belül. Erre találták ki a bölcsőt és a szobakocsit/kerekes mózeskosarat. Igazából ezeket max. néhány hónapos korig lehet használni, de mindenféle szuper fajtája létezik, ami gurul, hintázik, stb. Mi szerencsés módon kaptunk egy ilyet (kerekes mózeskosár), amiben lehet a helyiségek között tologatni a babát és tényleg jó kis burkolt kuckónak tűnik. Remélem, hogy a lányom is így fogja gondolni. Ezt én nappali szállásnak gondoltam (mert paramami vagyok és éjszaka a légzésfigyelőn szeretném altatni az ágyában). 

Aztán ott vannak a rácsos ágyak. Ezek közül is van egyszerű rácsos ágy, átalakítható és kombi változat. Az egyszerű rácsos ágy értelemszerűen a rácsos ágy funkcióját tölti be és szerintem pofátlanul kicsi a terhelhetősége (én 15 kiló körüli számokkal találkoztam, ha valaki mást tud, javítson ki). Ez mondjuk tényleg olcsó újonnan is, csak hát azt a 15 kilót elég hamar eléri a gyerek, ráadásul csak a rácsos ágyas korszakban használható. Szóval heverővé nem alakítható. Utána más fekvőfelület után kell nézni (viszont eltehető, interneten eladható és összeszerelése lényegesen könnyebb, mint a kombiágyé, mert kevesebb kütyüt tartalmaz). Ennek továbbfejlesztett fajtája az átalakítható rácsos kiságy, ami szintén rendelkezik a rácsos ágy adta lehetőségekkel, de később átalakítható gyerekheverővé, ami pár évig még kiszolgálja az igényeket. Persze különböző árakon és terhelhetőséggel kapható. És én személy szerint ezeket szebbnek láttam, a sima rácsos ágy olyan ketrecszerű, nem tetszik. És végezetül a kombi kiságy. Ez a legdrágább a három közül, de kis helyre a legalkalmasabb szerintem. Lényege, hogy ugyanazt tudja, mint az átalakítható rácsos ágy, de az ágy egyik végén van egy keskenyebb pelenkázó szekrény is, ami jobb esetben később leszerelhető és önállóan komódként használható. Szintén mérhetetlen mennyiségű változata van, mi sikeresen kiválasztottuk azt a fajtát, amin minden van, ami pakolás tekintetében nagyon praktikus, de összeszerelni egy rémálom. Egyébként létezik már olyan bababútoros, aki nem csak legyártja egyéni igények szerint, de kiszállítja és össze is szereli. Mondjuk gondolom ki lehet találni, az a legdrágább változat. Viszont nagyon szép.:) Az ágyhoz ne felejtsünk el matracot venni! Van, ahol adnak hozzá, de nem mindenhol. Mi kaptunk a kiságyhoz egy megfelelő vastagságú kókuszmatracot, így nem volt gond. Egyébként is a kókuszmatracot javasolták nekem, vagy ha az nincs, akkor legalább 4 centi vastag, keményebb felületű matrac jó még helyette. A lényeg, hogy ne süppedjen bele a baba.

Ha már az ágyakon túl vagyunk, jöhetnek az egyéb bútorok. Itt megint csak megoszlanak a vélemények, hogy mi kell és mi nem. Olvastam olyanról, aki nem használt pelenkázószekrényt, mert simán megoldotta a kanapén. Vagy szimplán nem volt helye pelenkázóra,m így az kimaradt. Én azért annyira nem bízom magamban, hogy képes legyek pikk-pakk, bármilyen helyzetben babát pelenkázni vagy öltöztetni, így szükségesnek láttam a pelenkázó használatát. Érdemes az ágyhoz passzoló színűt, lehetőség szerint azonos bútorcsaládból származót választani, az az igazi. a védőnőm szerint mindenképpen legyen rajta fiók, szerintem megoldható anélkül is, bár abban egyetértek vele, hogy több polc vagy fiók álljon rendelkezésre, ahová a különféle cuccokat lehet pakolni. És mindig felül legyenek azok, amik gyakran kellenek, olyan elrendezésben, ahogy éppen kényelmesebb. És a tetején legyen mindkét oldalon és a fejrésznél egy magasított rész, ami megfogja a babát, amikor elkezd forgolódni és úgy dönt, hogy ő akkor most lefordul a pelenkázóról. Nem lenne jó vicc. A pelenkázó tetejére mehet a pelenkázólap, ami puha, így a vadócok se tudják betörni poénból a saját koponyájukat, miközben a pelenkázón fekszenek, és mivel a célba lövés pisivel a korai gyermekkor egyik legjobb játéka, érdemes vízhatlan borítású mellett letenni a voksot. Pelenkázólapról jut eszembe, van ennek egy keményebb fajtája is, amit rá lehet tenni a gyerekágy tetejére, így megoldható könnyedén a pelenkázás pelenkázószekrény nélkül is. A baja csak annyi, hogy kisebb és kevésbé terhelhető, mint a szekrény testvére. 

A babának egyébként rengeteg cucca van, ahogy azt már írtam, ezért ha nincs már a lakásban/házban megfelelő pakolófelület a ruháknak és társainak, erre is be kell szerezni valamit. Ez lehet egyszerű szekrény (a babacuccok mindig drágák!), vagy a bababútor többi részével azonos bútorcsaládból származó, lehet külön méretre, témára szabott is. Manapság egyre több helyen látni nem hagyományos témára kialakított babaszobát, ezek között én bevallom, láttam nagyon jókat is. Valahogy ha jó az egység és a színvilág, nagyon tuti kis szobát lehet rittyenteni a gyerkőcnek. És úgy veszem észre, nem akkora divat a kizárólag rózsaszín-kék gondolkodásmód, ami szerintem így van jól. Viszont a lágy pasztellszínű falak, rajta színes, hozzáillő falmatricákkal és hasonló pasztellszínekből álló bababútorral... hm, gyönyörű! 

A festés szerintem egyébként fontos része a babavárásnak. Fertőtlenít és segíti a gyerekáldásra való felkészülést. Létezik bababarát festék, ennek felhasználásával nem párolog ki a falból a baba egészségére káros anyag, viszont árban lehetnek elég nagy eltérések a sima festékétől. Mi mondjuk elég hamar kifestettünk (=én dirigáltam, a férjem kifestett), így nem tartottuk szükségesnek a külön festéket, így is bőven volt ideje kiszellőzni a falnak. Színben én se gondoltam semmi kirívót, egy egyszerű vanília mellett döntöttünk (vagy ha a férjemet kérdeznétek, sárga - mint ahogy a másik 8 szín is, ami még szóba jött:)), ehhez én falmatricát szerettem volna, de nem kaptunk megfelelőt, így végül pici fából készült állat- és virágmintákat vettem, amit éppen úgy fel lehet ragacsolni a falra. Nagyon büszkék vagyunk a végeredményre, de sajnos a pakolással még hadilábon állunk, valamint a baldachin csak a legvégén kerül majd fel, ezért képet most még nem fogtok kapni.

Így 31 hét után elérkezettnek láttam az időt, hogy bővebben foglalkozzak a babacuccokkal. Olvasgattam a fórumokat a témában, valamint kaptam tételes jegyzéket anno a védőnőtől, hogy mit kell megvennünk a babának, és hát van nekem egy többgyerekes anyukám, egy egykés húgom, no meg még számtalan egyéb nőrokonom, akik ilyenkor mindig készek segíteni, ha esetleg elkeverednék a cumik és pelenkák földjén. Mert azért be kell vallanom, hiába a sokéves gyakorlat a rokonoknál, amikor a saját gyerekhez érve rögtön elbizonytalanodok, hogy vajon mindent jól csinálok-e. Mondjuk esélyes, hogy újszülöttemet kb. semennyire se fogja érdekelni, ha gombás rugi helyett egereset adok rá, vagy ha a barna-rózsaszín babakocsiba zöld bundazsákban fogom beletenni, de hát mégis... 

A listákat összenézve arra jutottam, hogy nincs egység a kelengyelistákban. Kezdjük a lista hosszával. Van, aki minimális befektetéssel kezeli a gyerekkérdést, gondolom elsősorban anyagi okokból, így kb. 100000 forintból kihoz mindent. Ez alatt én személy szerint nem tudom elhinni, hogy meg lehet oldani a dolgot. Olyan ez, mint az esküvő. Ha kimondod, hogy valami esküvőre kell, háromszoros felárat fizethetsz. Nagyjából ugyanez érvényesül a babacuccokra is. Pl. egy babaruha ára, hiába a méretbeli különbség, sokszor vetekedik anya ruhájának árával, a cipőkről meg már ne is beszéljünk. Se a többi ketyeréről. Szóval van a minimállista, ami tartalmazza az alapvető ruhadarabokat (amiket szélsebesen nő ki a gyerek), az alap segédtextileket, mint törülköző, előke, az alap piperecuccokat, pelenkát és tartozékait, a járgányt, valamint az alvóhelyet, ami kényszerhelyzetben lehet a szülők ágya is (én tényleg csak kényszerhelyzetben élnék ezzel a lehetőséggel, többek között azért, mert apa és anya nem csak akkor szerették egymást, amikor összehozták a babát, hanem jó eséllyel utána is, ami feltételez némi intimitás utáni vágyat - no meg persze egyébként is stresszes úgy aludni, hogy nem tudhatod, mikor fordulsz rá álmodban elsőszülött sarjadra). 

Ezt a listát kb. a végtelenségig lehet bővíteni, variálni. Mondjuk árbeli különbségek bőven adódnak babacucc és babacucc között, amire egyszer már kitértem, de ma kicsit bővebben is megnézzük majd. Ám előtte jöjjön a babacuccok mennyisége. Bizony, a minimállista ellentéte a maximállista, amit mondjuk nem tudom, képes-e bárki teljesíteni, mert szerintem mindig akad valami, ami a másiknak van, nekem meg nincs. Nem mintha én a maximumra törekednék, csak példának hoztam fel. De lehet a babának többféle fekhelye, mondjuk mózeskosár, kiságy, függőágy, de a pihenőszékek és hinták nagy része is betölti ezt a funkciót is. Meg a babakocsi. Meg a hordozó. Meg anya mellkasa, meg apa mellkasa, stb. A ruhákat nagyjából a végtelenségig lehet variálni, ebben egy kisbaba sem különbözik bármelyik nőtől, kivéve talán azt, hogy a babák gyorsabban növik ki a cuccaikat, mint ahogy a kollekciók váltakoznak. Az egyéb textilek listájára az előbb rátekintettem és úgy döntöttem, ma meg se említem őket, mert kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy egy cirka 50 centis kiscsaj háromszor annyi cuccot igényel, mint a férjem és én együtt. Majd legközelebb beszélünk erről is. Meg a piperecuccokról. Meg a sok mindenről. A lényeg, hogy a lista könnyedén bővül, ki-ki igénye és pénztárcája szerint alakíthatja, határ a csillagos ég. Nekem pl. egyszerűen szükségem volt egy elektromos babahintára. Sehol sem elvárás ugyebár, de láttam valahol, akkor elhatároztam, hogy nekem ez kell és kész. Hogy a lányom mennyire fogja szükségesnek találni, az már más tészta. Lehet, hogy üvölteni fog, amint beleteszem. De majd meglátjuk, addig is csodálhatom.:)

És akkor most beszéljünk az árakról. Ha mindent vadonatújan akarunk megvenni, ráadásul a bővített listáról, esetleg még ragaszkodva is bizonyos márkákhoz, akkor az összköltségvetésünk meghaladja egy megkímélt állapotú használt autó árát. Én személy szerint a minőséghez ragaszkodtam, mert azért mégiscsak az én kiscsajszimnak lesz, de nem mindenből akartam újat. Alapvetően sok holmi úgy van kitalálva, hogy több gyerek is biztonsággal hordhatja. Nálunk ez elsősorban a babaruhákra érvényesül. Nagy a család, bőven vannak kicsi gyerekek, akiknek a max. kétszer használt ruhái a szekrény alján porosodtak eddig. Most előkerültek, a rokonok odaadták, hogy hordja a miénk is legalább egyszer. Ezek a ruhák tényleg gyakorlatilag újak, és mint már mondtam némelyikük anyu új felsőjének az árával vetekszik, miért ne használnám? Ráadásul 1-2 hónapon belül úgyis kinövi. Ugyanez a helyzet a már említett elektromos hintával. Átlag 9-11 kilogramm maximális súlyra vannak kitalálva, így hamar kinövi a gyerek, viszont nem veszít jelentősen használati értékéből. Így akár tovább is lehet passzolni, akár meghirdetni a neten, ahonnan leleményes anyukáké megszerezhetik születendő porontyuknak (igen, én is így tettem rá szert). Ruhát is lehet egyébként találni ilyen oldalakon, de sokszor hallani csalókról, ezért ha valaki internetes vásárlásba kezd, mindenképpen személyes átvételt kérjen, ha van erre lehetőség! Mi netről szereztük be a Bogyómobilt is, amiről legközelebb még lesz szó. A lényeg, hogy egy babakocsi ára újonnan vetekszik egy használt autóéval, így ha nem több gyerekre tervezitek rögtön, talán érdemesebb alig használt változatban, olcsóbban beszerezni a már említett oldalak segítségével. De ennek is van milliónyi fajtája, ugyanannyi különböző árral. 

Végezetül mindenkinek, még ha él is a használt cuccok adta lehetőséggel, van olyan dolga, amit semmiképp sem venne használtan vagy fogadna el. Számomra ilyenek a piperecuccok, amiből csak és kizárólag megfelelő forrásból származó, csak és kizárólag babáknak kifejlesztett, minőségi változatot vagyok hajlandó használni. Így lehet, hogy egész gyűjteményem lett mosószerekből, öblítőkből, fürdetőkből és társaiból, melyek közül a babának valót gondosan címkéztem is, hogy még a férjem is lássa a különbséget, de nyugodt vagyok, hogy ha az én bőrtípusomat örökli, így kisebb eséllyel fog kipöttyösödni. Ilyen a pelenka is, aminek rendesen utánanéztem fórumokon, mielőtt elköteleződtem volna (és lehet hogy tapasztalat alapján még váltok később), de itt se az ár volt a mérvadó. És pláne nem bíztam ismeretlen forrásban, inkább cipeltettem haza a férjemmel a boltból. Ilyen a cumi is egyébként, ami bármily hihetetlen (nekem legalábbis az volt), szavatossági idővel van ellátva, mint a pelenka, ami egyszer lejár. Ezeket pedig ezért szereztem be megfelelő helyről. Tény, hogy nem tudom, mit csinál egy romlott cumi, de úgy képzelem el, mint a tacskó hipermarket lebomló zacskóit. 3 évig állt egy kísérletképpen a szekrényben, mire beindult a bomlási folyamat és apró darabokra hullott. Nos, kb. így képzelem el a lejárt cumi és pelenka megsemmisülését. De egyébként occsón kaphatóak ezek is a hirdetős portálokon. A férjem számára a légzésfigyelő volt az, amit semmiképp sem akart másoktól használtam kapni/venni és végül is ebben igazat adok neki (ritka alkalom!). Életvédelmi eszköz, ráadásul paraszülők vagyunk, akik már most mindent tudnak a csecsemő újraélesztéséről és egyéb vészhelyzetekről, így megnyugtatóbb a gondolat, hogy egy új készülékre bízzuk a riasztás feladatát. 

Ezt a részt egy kis bevezetőnek szántam, a következőkben a babacuccokat kategóriák szerint fogom végigvenni, hátha ezzel segítek más kezdő családoknak (és én is rájövök, mi hiányzik még:D).