7 év... Ha a jövőbe tekintek, ennyi év múlva ilyenkor valószínűleg már a konyhában fogok toporzékolni, reggelit készíteni, blúzt vasalni, családot ösztönözni, mert a kicsi lányom életében először iskolába megy. Aztán az is előfordulhat, hogy nem így lesz. Majd meglátjuk. Mert ez még csak most fog következni. Most egy másik 7 éves periódusról lesz szó, mégpedig a mai napig tartóról. Ennek a 7 évnek mindössze 8 hónapját töltötte velünk Bogyó is, de ugyebár Bogyónak van apja és anyja is, akik viszont ennél sokkal hosszabb ideje ütköztek egymásba (szó szerint). Ez a bejegyzés most rólunk szól.

2007. szeptember 1. napját sosem fogom elfelejteni, bár ezt akkor még nem tudtam. Hétvége volt, mi szerencsés módon kaptunk még két ráadás napot a nyárból, mielőtt menni kellett suliba. Utolsó évem volt a középiskolában, tudtam, hogy nem lesznek nagy bulik egy évig, mert egyetemre akartam menni és kellettek a jó jegyek az érettségin. Így hát megbeszéltük V. barátnőmmel, hogy szombat este még bulizunk egy jót. Lényeg a lényeg, hogy aznap este végül majdnem elmaradt a buli, mert V. beteg lett, ezért elhívtam N. barátnőmet, aki meg megint másért mondta le, de végül a számomra teljesen ismeretlen szobatársával csak eljutottunk a célig. A férjem időközben társasága nem révén szintén majdnem otthon maradt, de csak majdnem. És ennek a sok majdnemnek köszönhető az, hogy mi, két idegen, egymásba botlottunk. Bevallom őszintén, remek este volt, mert hajnalig csak beszélgettünk szüntelenül, de ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy ez a férfi lesz majd a férjem és a gyerekem apja, valószínűleg kiröhögtem volna. Mert hát valljuk be, 17 évesen az ember mindenre számít, csak a nagy Ő-re nem. 

Így visszatekintve annyi minden történt azóta, mégis nagyon gyorsan elteltek ezek az évek. Mert összességében jó évek voltak. Mindegyiknek megvolt a maga varázsa, még ennek a legutolsónak is, pedig azt mondják, hogy a 7. év egy kapcsolatban mindig a legnehezebb. Ha ez tényleg igaz, és ez volt a legnehezebb évünk, bátran megyek elébe az elkövetkezendőknek. Talán ennyit már nem változunk, mint amennyit eddig változtunk. Főleg én. Azért a középiskola nagyon távolinak tűnik már, az akkori énemmel együtt, mert kamasz voltam, hülye voltam. Most sem állítom, hogy néha nem vagyok hülye, főleg a terhesség adta hormonzavaros állapotomban, de ez így van jól. Mert azért a hülyeség is kell. És van hozzá egy remek partnerem, akivel összekovácsolódtunk az elmúlt években.:)

Az utóbbi években sikerült ezen évforduló köré felfűzni a saját kis ünnepeinket, különleges emlékeinket. Mint az első közös nyaralás vagy az esküvő, hamarosan pedig hozzájön még a lányunk születés- és névnapja is (mert azért sikerült ezzel is augusztus második felébe trafálni). És nagyon remélem, hogy a következő Nx7 évben még hasonló élményben lesz részünk.