A babakelengye 3. rész

 2014.08.16. 12:49

A baba szállítása

Végre valahára eljutottam odáig, hogy leüljek megírni egy újabb bejegyzést. Azt gondolná az ember, hogy otthon ülve majd rengeteg ideje lesz, Egy fenét. No de térjünk a lényegre. A baba egy jó darabig nem fog tudni a saját lábán eljutni A ponttól B pontig (addig örülj), és utána is előfordulhat, hogy a Tesco közepén közli veled, mikor még csak a lista 5. tételénél tartasz, hogy ő bizony elfáradt és azzal a lendülettel fogja magát és leül a sajtpult és a húsos között. Így hát szükséges megfelelő szállítóeszköz alkalmazása, ha még azelőtt szeretnél végezni a napi teendőkkel, hogy lejárjon a GYED.

1. A Bogyómobil: A legfontosabb szállítóeszköz. Ebben lehet egészen kicsi korától a hordozós (gurulós) időszak végéig. Rengeteg fajtája létezik, igazán szakértőjévé szerintem egy élet alatt nem lehet válni. Akármelyik bababoltban több tucat van belőle, csak hogy a betévedő leendő szülőket jól megrémissze. De semmi pánik, mindig adott legalább egy bolti alkalmazott, aki valami csoda folytán tényleg ért hozzá, pillanatok alatt szétszedi-összerakja a cuccot és minden egyes paraméterét fejből tudja. Én pedig térdre borulok a tudásuk előtt. Babakocsi vásárlásához érdemes elvinni a leendő apát is, mert ez kivételesen őt is érdekelni fogja (és guríthatja hazáig a járművet sikeres vásárlás esetén). Árait tekintve a Bogyómobil az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) kiadás a babaholmik között. Mert lehet ugyan kapni 10-20 ezerért is, de ezek kb. annyit is bírnak. És egy ilyen kocsi nem szolgálja ki a lurkót egész végig. Így vagy az van, hogy különböző fejlődési fázisok szerint kap a baba új járgányt, vagy beruházunk egy multifunkciós gépre, amit kornak megfelelően lehet állítani. Ha már megengedhetjük magunknak, mindenképpen érdemes jobb minőségűt venni, ami nem teszi tönkre a gyerek gerincét. Mert hogy arra neki még később szüksége lesz. Én személy szerint rosszul vagyok az olyan összecsukható babakocsiktól, amibe gyakorlatilag beleesik a gyerek, a feneke meg valahol a föld felett 5 centivel lóg. Látszik, hogy nem tetszik neki és őszintén szólva nekem sem. Bár tény, hogy sokkal könnyebb felemelni a buszra, mint masszívabb társait. Ízlések és pofonok. A mi környékünk szerencsés módon az elmúlt években (és jelenleg) lett újraBKKsítva, így minden vadiúj és alacsony padlós, ahol nem gond, hogy kicsit nehezebb a babakocsi. De ha mégis emelni kell, mindig akad olyan, aki segít a bajba jutott anyukának. Legalábbis én ezt láttam. Érdemes vásárláskor figyelembe venni az útviszonyokat, mert legtöbbször úgyis a környéken kell tologatni a gyereket. Mi nem a szépen újrakövezett belvárosban élünk, az itteni járdák láttak már szebb időket is, amit csak egy masszívabb kerekű kocsi tud hosszabb távon elviselni. Árait tekintve egy új babakocsi valahol 20000 körül kezdődik és a csillagos ég a felső határ. De minden esetre olcsóbban jöhet ki egy használt autó, mint egy komplett babajárgány.

2. Hordozókendő: Amíg pici a baba, nagyon praktikus lehet hordozásra a kendő. Megkötni ugyan szerintem kihívás, de léteznek hozzá oktató DVD-k és több bababolt is tart ilyen programot. A jó benne, hogy magunkon tudjuk vinni a picurt, aki így anya (apa) testéhez közel van, ami megnyugtatja (legalábbis ezt olvastam). És jó a csípőjének is. Anya (apa) pedig felesleges gurulós kocsi nélkül tud közlekedni mondjuk lépcsős helyeken, ami megkönnyíti a dolgát. Létezik hordozókendő mindenféle színben, méretben, különböző anyagokból, a boltban általában ehhez is adott a szakképzett személyzet. Ára nem olyan vészes 10-20 ezer körül mozog újonnan, hátránya viszont, hogy hamar kinövi a baba.

3. Mei tai: Az én szívem csücske. Még nem vettem, mert újszülött korban úgyse lehet használni, de később be akarok ruházni rá. A mei tai egy csatos hordozó (én nem bízom magamban annyira, hogy gyerekkel együtt kötözött sonkát tudjak csinálni magamból), ami a kengurutól eltérően megfelelő tartást biztosít hordozáskor. Én minden esetre így gondolom. Sokakat látok ilyen hordozóval mászkálni, nem lóg benne a gyerek, elöl-hátul-csípőn lehet vele hordozni és nagyon szép mintásokat láttam (igen ez egy fontos szempont). Kicsit húzósabb az ára, mint egy hordozókendőnek, viszont sokkal tovább használható (ha anya bírja).

4. Kenguru: Nem terhes koromban azt gondoltam, hogy ez egy hű, de jó találmány. Magamra csatolom a gyereket, aztán indulás! Aztán kicsit elgondolkodtam a dolgon egy hordozókról szóló előadást követően. Aztán elkezdtem nézegetni kengurus családokat. Végül megráztam a fejem. A kenguru is egy felcsatolható hordozó, viszont nekem nagy problémám vele, hogy szabályosan lóg benne a gyerek. A lábánál nincs megfelelő terpeszhely és sokszor tényleg azt látom, hogy valahol anyu hasa táján lóg a gyerek. Nem tetszik, na. De mint már mondtam, ízlések és pofonok.

5. Autós kellékek: Ez az, amiben kb. nulla a szakértelmem. Persze ennek is millió fajtája van, ami mindig elbizonytalanít és autót is csak szökőévente egyszer használunk (anyuét), így nekünk nem igazán lesz szükségünk ilyesmire. Bébihordozónk van, ami az újszülöttet kell beletenni, van hozzá újszülött szűkítőnk is, így rendesen tartja a babát és ebben kell majd hazahozni a kórházból, mert ki se engednek nélküle. És becsatolható a kocsiba abba a kb. 2 percre, amíg hazaérünk a lurkóval. Utána ki is dobhatnánk a fenébe, ha nem olyan babakocsink lenne, amire rá lehet csatlakoztatni, így én még használni fogom egy darabig.

A bejegyzés trackback címe:

https://bogyonaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr746608719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása