Végre túl vagyunk az első héten! No de ne szaladjunk annyira előre, először nézzük meg, mi történt korábban.

A sikeres felvételről szóló levélnél hagytam abba. Szóval nemrég megtudtuk, hogy sikerült a felvétel az állami bölcsibe, nagy sóhaj, hátradől. Volt pár napunk lélegezni, nem aggódni a bölcsi miatt. Legalábbis így kellett volna lennie. Nálunk az a roppant idegesítő szabály, hogy csak a szülői értekezleten, augusztus végén derül ki, ki mikor szoktat be, valamint mire van szükség. Mert ugye bölcsődéje válogatja, mit kell még vinnie a szülőknek, anyagi forrásoktól függően. Bár nálunk elég sötét képet festett az intézményvezető, azért ha összehasonlítom a listát más bölcsiével a környéken, meg kell mondanom, elég olcsón megúsztuk. Ruha, pelenka, egyéb alapfelszerelés ugye nem meglepő, ez mindenhol kell, magánban is (legalábbis errefelé). Ezenkívül igazából csak benti cipő, meg néhány apróság volt a listán, semmi nagy-kék-áruházas-textil-tépőzáras-békamintás-vízhatlan-előke vagy ilyesmi, aminek én roppant módon örültem. Így se két perc volt mindent összeszedni, jellel ellátni, ráadásul hétfőn reggel, szakadó esőben, egy szép nagy táska holmival érkeztünk a helyszínre, mintha csak táborozni küldtem volna a gyereket.

Ahogy a kellékek, úgy a bölcsődei díjak is helyszínenként változnak. Létezik gondozási díj, ami szerencsére nálunk nincs, illetve nem a szülők állják, de ez akár 20-30000 forint körül is mozoghat, ami egy szép kis összeg, tekintve, hogy ebben sok dolog nincs is benne. Aztán ott az étkezés. A jelenleg hatályos törvény sokak számára lehetővé teszi az ingyenes étkezést, nálunk mondjuk ez kiesik, így átlag 8000 forint a gyerek étkezése. Cserébe szerintem egész jó a menü, mondjuk nekem kicsit sok a napi kétszeri pékáru, de ugye ahány ház... Itt még nincs vége, hiszen egyéb felmerülő költségek is adódhatnak, ami a bölcsődék általában nem túl fényes anyagi helyzetre tekintettel szintén a szülők pénztárcáját terhelik. Sokan sokféleképpen reagálnak a csoportpénz szedésére, részemről ez egy teljesen megszokott dolog, nem is emlékszem óvodás-iskolás éveimből, hogy egyszer ne kellett volna fizetni. Szerencsére mi megtehetjük, hogy a havi 1000 forintos tételt egy vállrándítás kíséretében gond nélkül kifizessük, azért valljuk be, sokan napi szinten többet elvernek hülyeségekre (sokszor sajnos én is). Cserébe a gyerekeknek jut egy kis Mikuláscsomag, vagy új játék, szóval egy kis kedvesség, aminek örülhetnek. Máshol a tisztasági csomagot finanszírozzák belőle. Megint máshol programokat. Összességében, szerintem nem rossz dolog ez. Egy kis plusz, hogy csemeténk jól érezze magát, míg nem vagyunk vele.

A szülőin döbbentem rá, hogy igaz az az internetes pletyka, miszerint egyes szülők közt óriási harc dúl - kapaszkodj meg - bölcsis jelekért! Tőlem anno magánban is kérdezték, mik az elképzeléseim, milyen jele legyen a gyereknek, akkor ugyanúgy gondoltam, mint most, azaz tökmindegy. Nem látok bele semmi misztikus erőt, ami a gyermekem jövőbeli fejlődését segítené, számomra ez csak egy kis ábra, ami egyszerűsíti a lányom életét a csoportban. Annyi mindent kell megtanulnia, így könnyen megjegyzi, hogy x jel az övé, szóval ahol azt a jelet látja, az az ő cucca. Ennyi, semmi több. Mások szerint nagyobb jelentőséggel bírnak a jelek és emiatt alakul ki az a bizonyos harc. Mert ugye nem lehet a gyerek egy létra vagy levél, azzal menne a többi középszerű kölyök közé, az meg milyen már. Olvastam már olyat is fórumon, hogy egyesek ebben látják a gyerekük későbbi kudarcait az életben, azaz azáltal lett halálra ítélve a gyerek karrierje, hogy rossz jelet kapott a bölcsiben/oviban. Itt mondjuk megkérdőjelezném a szülő épelméjűségét. Nálunk szerencsére hamar lezajlott a dolog, a gondozónő önkényesen kiosztotta a jeleket - áldott legyen érte a neve! - , mi kaptunk egy olyat, ami szerintem éppen olyan átlagos, mint az összes többi, de van egy nagyon jó tulajdonsága: könnyű lerajzolni.

Bizony. Minden ruhába, cipőbe, egyéb textilre lehet rajzolni, ragasztani kis jeleket, ami alapján be tudják azonosítani, kié a holmi. Nem irigyeltem a babát meg repülőt meg egyéb - számomra - komplikáltabb rajzokat, amikor könnyedén rajzoltam fel a lányom fésűjét a cuccaira, és már kész is voltam. Ugyanilyen gyorsan zajlott le a jelek körüli vita a bölcsiben, amiért még egyszer, óriási köszönet a gondozónőnek. Egy ilyen szülői átlag 2-3 óra, néha több is, a fenének kell még egy vita a jelekről.

No de ott a másik kulcskérdés: ki mikor szoktatja be a gyerekét. 1-2 gyereknél több ugye nem kezdhet egy héten, ami szeptember elején rendkívül necces, mert sokan vannak úgy, mint pl. én, hogy szeptember közepén, bármi történjék is, menni kell dolgozni. Nekünk ismét óriási szerencsénk volt, pont azt az időpontot kaptuk, amit akartunk, így két hét alatt, kényelmesen szokik be a lányunk, én pedig a megadott időpontban kezdhetek végre dolgozni. Mi van, ha ez nem sikerül? Ha szerencséd van, rugalmas a bölcsőde és segítenek időben beszoktatni. A lányom ilyen helyre jár. Sajnos van olyan is, ahol nagy ívben tesznek a szükségleteidre, aztán oldd meg, ahogy akarod. Gőzöm sincs, más hogy csinálja segítség nélkül, jó eséllyel sok-sok anyázással és munkahelyi vitával. Mert ugye nem olyan könnyű augusztus végén kapálózni, hogy bocsika, mégse lesz jó az a szeptember közepe, kellene még két hét... 

Kicsit elkalandoztam... Kb. ennyi, amit előzetesen tudni érdemes. Persze egyoldalú ez a leírás, én leginkább csak a saját példánkat látom, de azért az alapokról tájékoztatásul szolgálhat. Legközelebb pedig már tényleg rátérek a tényleges bölcsődei életre, ígérem.:)