Elnézést kérek a hosszú hallgatásért, közelednek az ünnepek, sok a dolgom.

Időközben Bogyólány nő, mint a gomba, tegnap lett 14 hónapos. Mostanában egyre többször jut eszembe, milyen picike is volt valamikor és azóta milyen sokat fejlődött. Valahol az első szülinapja körül kezdődött a nagy változás. Persze addig is történt ez-az, de akkor rohamos tempóban beindult a mozgásfejlődése és a kifejezésmódja és rengeteget fejlődött. 

No de kezdjük az elején. Hosszú várakozás, millió próbálkozás után, végre elindult. Én naivan azt gondoltam, innen már csak könnyebb lesz, eszembe se jutott, hogy a neheze csak most jön. Eleinte esett, nem sokat, rengeteget. Komolyan gondolkodtam rajta, hogy Karácsonyra bukósisakot kap, mert minden lehetséges helyre felmászott és persze le is esett. Elbotlott a játékokban, az asztal lábában, a saját lábában, felborította a széket, a ruhaszárítót... És még sorolhatnám. Szerencsére a bukdácsolós korszaka lassanként már csak emlék. Nagyjából az elindulásával egy időben jött rá, hogyan kell felmászni a kanapéra, ami nem kevés riadalmat okozott, ugyanis addig már nem jutott el a gondolatmenetben, hogy le is kell jönni, illetve ha leugrik a kanapéról, az fáj. Ez utóbbihoz kellett egy hasas a szőnyegre, de azóta csodás módon le tud mászni. 

Nem szeretem azt mondani, hogy értelmesebb lett, szerintem eddig is az volt, de jobban ki tudja fejezni magát. Ha szomjas, megkeresi az üvegét, ha nem éri el, mutogat, hogy vegyem észre. Kiszolgálni már nem kell, elintézi azt ő maga. Sokat mondogatja, hogy "mama", én pedig tök büszke voltam rá, hogy nevemen szólít, míg rá nem jöttem, hogy nem engem illet a megszólítás, hanem az élelmiszert. Ha ennivalót lát, rögtön elordítja magát, hogy "mama", ugyanez történik, ha elfogy előle a vacsora és még kér. Az apja újabban "papa", engem pedig a felettébb megtisztelő "hé, te!" megszólítás illet. Kicsit messze van az "anya"-tól, de lehet még belőle valami. 

Étkezések tekintetében is előrébb vagyunk a nagy semminél, szilárdabb ételeket önállóan elfogyaszt mindannyiunk nagy örömére (nem túl kellemes a gyerekbe kanalazni az ebédet és közben bekapni pár falatot, hogy a rabszolga se haljon éhen), a kanalas dolgoknál még nem teljes a siker, már beleteszi a kanalat a tálkába, ki is veszi a kaját, de valahogy mindig elakad vele a tálcán, mert oda le lehet dobni és beletenyerelni, ami ezerszer jobb a megevésénél. Azért ha tényleg éhes, ezzel nem szórakozik, csak tolja előre a fejét, hogy minél előbb elérje a kanalat. Már jelez akkor is, ha ebéd vagy vacsoraidő van, odatolja az etetőszéket az asztalhoz és nem tágít, amíg nem kap enni, ha kész az étel, ha nem. Fő a határozottság. 

Most zenghetnék ódákat a gyermekem zseniális képességeiről, hogy már mi mindent csinál ezeken túl, de nem fogok. Igazság szerint Bogyó tökéletesen átlagos gyerek, azt tudja, amit egy ennyi idős gyerektől el lehet várni. Nem szaladt 7 hónaposan (tudom, hogy minden más gyerek igen), nem tud számolni, nem szaval Petőfit, csak olyan, amilyennek 14 hónaposan lennie kell. Kellőképpen eleven, imád másokat ölelgetni, porszívózni és táncolni. Újabban mondjuk a headbang és a csápolás a menő nála, de azt akár Bartókra is nyomja.:)