Ó, anyám, megint nem írtam egy hónapja... Bevallom őszintén, gőzöm sincs mitől vagyok olyan elfoglalt mostanában, de tény, hogy nem unatkozom egy percet sem a gyerek mellett. Egyszer csak az tűnik fel, hogy fél 8 van, megyünk fürdetni, eszik, kidől, aztán 9-kor már én is szemezek az ággyal, ami korábban sosem fordult elő. Mindig is rossz alvó voltam, de újabban elég bedőlni az ágyba, oldalra fordulni és már alszom is egészen addig, amíg a gyerek hagyja. 

Ami az éjszakázást illeti, látom a fényt az alagút végén. Bár még mindig alig van olyan éjszaka, amit végigalszik, de most nem havi 1-2 ilyen alkalom van már, hanem heti 1-2, ami lássuk be, haladás. Már csak idő kérdése és minden reggel 6-kor kelhetek.:) Remélem. Addig is úgy fekszünk le este, hogy ki tudja, mikor fúj ébresztőt a gyerkőc. Jobb napokon ez csak egy hajnali 2-es etetést jelent, rosszabb napokon ilyenkor úgy dönt, hogy reggel van, gyerünk játszani! Tegnap mondjuk így jártunk, végül én adtam fel előbb, de a férjem ilyenkor beugrik helyettem, én meg mehetek vissza az ágyamba. Reggelente jobb az élet, olyankor ha hulla vagyok, csak közlöm a gyerekkel, hogy 10 perc... és alhatok még egy kicsit, amíg ő csendben szétbontja a kiságyat.

Még mindig nincs kint a foga... újabban nem is nagyon zavarja, szóval nem hinném, hogy lesz belőle valami mostanában. Már nem is lesem. Rágjon csak mindent, amit ér, előbb-utóbb csak kijön az. A legújabb kedvenc a lába, nagyon profin a szájába tudja tömni, esetleg ha zoknit adok rá, akkor azt rágcsálja. Tegnap, amíg betettem a gépbe a ruhákat, le is kapta a lábáról és a szájából kellett kihalásznom. Próbálok néha 1-1 rágókát nyomni a kezébe, de hát az ugye nem ugyanaz.

Néha kezdem azt érezni, hogy visszasírom én még a kezdeti nehéz heteket. Tény, hogy folyton etetés volt, sose alhattunk, de legalább biztos lehettem benne, hogy a gyerek ott van, ahová letettem és nem szed szét semmit. Ma már ez nagyon nem igaz. A legbiztosabb pont még a kiságy, ott csak annyit tud tenni, hogy forgolódik, leszedi a lepedőt, szétdobálja az állatkáit, levetkőzteti a macit. Ha pedig ez megvolt, akkor elkezdi rúgni a rácsot. Csodálom, hogy még nem lilult be tőle a lába, de láthatóan ő nagyon élvezi, szóval hagyom. Egészen addig, amíg kárt nem tesz a rácsban. Rácsról jut eszembe, a múltkori beszorulós manővere után, amikor alig tudtam kihalászni a gyereket a két rác körül, felszereltük a rácsvédőt körbe. Nos, sok értelme nem volt, mert ezt is leszedi, aládugja a fejét, aztán meg visít, hogy nem lát. De legalább a lába épen maradt azóta.

Amikor nem az ágyban van, akkor egy pillanatra se lehet figyelnem kívül hagyni. Olyan, mint egy túltöltött Energizer elem, amihez rendkívül gyors (és egyre ügyesebb) kezeket és lábakat csatlakoztattak. A pelenkázás kész rémálom, elfordul, lemászna, a szájába nyomja a lábát, leszedi az egyik zoknit, amíg a másikat ráadom, hasba rúg és persze a "meztelen fenékkel édesebb dolgunkat végezni" mottóhoz igazodva csak és kizárólag akkor pottyant oda, amikor nincs alatta semmi. Pedig trükközök, hogy tényleg csak 2 másodperc legyen, amíg nincs alatta pelenka, de a kis leleményes csak elkapja a megfelelő pillanatot. Bár az is lehet, hogy ez az elterelő hadművelet, hogy amíg én takarítok utána, ő megragadhassa a légzésfigyelőt és azt is a szájába nyomhassa. 

És ha már a rágható dolgoknál tartunk, íme az örök rejtély: hová tűnnek a cumik? Öcsém kiskorából még emlékszem rá, hogy anyukám annyi cumit volt kénytelen vásárolni, amivel egyedül fenntartott egy egész cumigyárat (van ilyen?). Öcsém mesterien tüntette el a cumikat, amik vagy előkerültek később, vagy nem. Általában ez utóbbi volt érvényben. Lenka ugyan nem sokat cumizik, de néha elalváshoz igényli. Volt is nekünk 3 különböző márkájú, amiket még terhesen kaptam, sőt még több is, de mivel nem egy nagy cumizós a leányzó, a bontatlan csomagolásúakat leadtam a védőnőnél, hogy ossza szét. Végül a három bontott cumiből egy nagy kedvenc lett, azt használtuk altatáshoz, amikor fájt a foga. Egyik nap felébredt a leányzó, cumi mellette, én ki akartam venni, hogy ne tűnjön el, amíg még az ágyban játszik. De utána kapott, ahogy kiszedtem mellőle, úgyhogy visszaadtam neki, végül is mi baj lehet belőle, ha azzal is játszik? Nos, ez volt az a pillanat, amikor a rózsaszín cumi eltűnt. Még aznap sikeresen elhagytuk a kettes számú kedvencet, szerintem útközben kidobálta, amikor bementünk látogatóba a munkahelyemre, így az nem lett meg.

Eljött az este, keresni kezdtem a rózsaszín cumit. A kiságyban volt legutóbb, biztos voltam benne, emlékeztem rá. Kipakoltam a kiságyat, felszedtem a matracot, kihúztam az ágyat, kihúztam a mi ágyunkat, sehol semmi. Persze este 8-kor nem tudtam cumit varázsolni neki, úgyhogy nagy sírás közepette aludt el. Másnap a kedvenc márkából vettem még kettőt, biztos ami biztos. Gyerek megnyugodott, van cumi, hú, de király anya vagyok. Kb. két héttel később a gyerek megint az ágyában játszott, én meg kint főztem a konyhában. Ahogy ebédidő lett, bementem a gyerekért a szobába. Na, vajon mi volt a kezében? A rózsaszín cumi! Az a rózsaszín cumi, amit előtte égre-földre kerestünk. A mai napig nem tudom, honnan halászta elő. Szerintem van egy fekete lyuk csatlakoztatva a kiságyhoz. És persze a legszebb az egészben: mióta három cumija is van, egyik se kell neki. Legfeljebb nézegetni, de ha a szájába dugom, akkor rögtön kiveszi és megkísérli az én számba nyomni.

Szóval vannak rejtélyes pillanatai a szülőségnek. A legtöbb persze ennél sokkal egyszerűbb, megoldható egy "Ne kapd be a légzésfigyelőt!", egy "Engedd el a hajam! Engedd már el a hajam!", egy "Ne rágd a lábujjad" vagy egy "Ne rágd az ÉN lábujjam!" felszólalással, ami persze süket fülekre talál az esetek túlnyomó, de legalább kacag egy nagyot. A cumik rejtélyes vándorlásának ügye azonban felfoghatatlan marad számomra.