Kedves olvasóim! Mint azt láthatjátok, ismét itt vagyok. No nem azért, mert olyan sok időm lenne, hogy kitárgyaljam az egyébként szépen sorakozó témákat, amiket írogatok a füzetembe, hanem mert már többen felhívtátok a figyelmemet arra, hogy jó ideje nem jelentkeztem. 

Ez így igaz. Bevallom őszintén, semmi időm nem volt. Az év vége egyébként is mindig ilyen. Mindenki rohan, ideges, próbál mindennel végezni, hogy aztán Karácsony napját vigyorogva köszönthesse. Mint már írtam, tavaly röpke ebédpercekben halásztam ajándékot a közeli plázában, de azért most is adódik valami minden napra, nehogy hátradőlve élvezhessem a babázás örömét. Idén szembesültem először a ténnyel, hogy gyerek mellett nagytakarítani egy igazi kihívás. Eddig cirka egy nap alatt letudtam: hajnalban függönymosás, közben pókhálók leszedése, portalanítás, szekrénymosás, ablakpucolás, stb., késő estére végeztem is. Most két nap alatt ketten csináltuk meg a férjemmel, de közben kénytelenek voltunk néhány kevésbé látszó pontot későbbre halasztani, mert esélyünk se volt többre a gyerektől. Bár tündérien nézte, ahogy felfűzöm a lelógó izéket csillogó madzagra, azért azt már kevésbé tűrte, hogy ide-oda visszük a lakásban, nehogy megfázzon a nyitott ablaknál, vagy túl sok port nyeljen. És most még kosz se volt igazán... mi lesz velünk tavasszal?

No de itt nem áll meg az élet, Bogyólány megkapta az első (illetve második) oltásokat, amitől két napig olyan bamba volt, mint akit bedrogoztak, azóta pedig újra átírta a napirendet, így megint ébred éjszakánként (éljen...). Először ezt is az oltásra fogtam, de közben kiderült, hogy ez már a fogai miatt van. Olyan boldog vagyok emiatt, hogy le se tudom írni. De már várom a pillanatot, amikor az utolsó is kibújik végre. Azért az első pár szenvedős nap után feltalálta magát és elkezdte rágni a rágókákat, bevetettük a homeopátiát is, ami úgy tűnik, nála használ. Én nem adtam neki túl sok kreditet a szülésem után, de most mégis hatni látszik. Legalábbis azóta nem virrasztok a gyerekkel hajnalig, mire végre kidől(ünk) a fáradtságtól. 

Csak hogy a jóról se feledkezzek meg: lusti végre meg tudja tartani magát rendesen az alkarján, így azóta nem visít rögtön, amikor hasra fektetem (csak 5 perc után...). És egyre ügyesebb, aminek én személy szerint nagyon örülök. Aranyosak az újszülöttek meg minden, de nem nagyon lehet velük mit kezdeni. Ilyen pár hónaposan azért már igen, ez nekem is nagyobb móka. És csak egyre jobb lesz, ahogy nő. A családos kiruccanásokat pedig külön várom már.

No de visszatérve az agybajra... jön a Karácsony. Nem kifejezetten az ünneppel van bajom, hanem az azt megelőző hajtással. A munkahelyem ilyenkor jócskán meghajtottak minket, mert mindenki igyekezett haza a családjához, aztán még ráhúzott pár napot év elején. Ez most nem játszik, de itt ugye a fogzás, ami kárpótol mindenért. Azért a tömegeket, amik ilyenkor lepik el az utcákat és bevásárlóközpontokat, én se tudom elkerülni. A legközelebbi drogéria pont bevásárlóközpontban van, sajnos úgy alakul, hogy többször is jártunk ott az elmúlt hetekben. Olyan a vásárlók hada, mint egy felbőszült csorda. Borzasztó. Gondolkodom, hogy onnan is házhoz szállíttatok. Az orvosnál se jobb a helyzet, késett a rendelés, amikor a pajzsmirigy ambulancián voltam, majdnem megkövezték az egyik nénit, mert előre engedte azt, aki sietett vissza dolgozni. Szóval ingerült a magyar, de nem kicsit. No de majd Karácsonykor...

Ami a mai napon kavarta fel a lelkivilágomat, az az emberek jóindulatával való visszaélés volt. Ilyenkor az ember szívesen adakozik, mi is segítettünk idén 3 szervezetet, amivel tudtuk, ez nem is baj. De rengeteg visszaélésbe lehet belefutni. Ott vannak a Karácsonyi "gyűjtések", főleg ha pénzről van szó, nagyon oda kell figyelni. De ma az egyik közösségi portálon futottam bele egy más jellegű akcióba, amitől most is forr a vérem. Egy elhunyt kislány emlékoldalára tévedtem egyik ismerősöm által. Azt hittem, hogy azért hozták létre a szülők, hogy feldolgozzák a történteket. Persze. Kezdetnek furcsa volt, hogy a baba elhalálozásának pillanatait tették fel képeken (értsd: baba csövekkel, baba lepedőn, baba anya karjaiban lepedőben, stb.). Állítólag akkor készült. Nekem ez gyanús volt, tudniillik én is veszítettem el nagyon közeli hozzátartozómat, tudom, hogy ilyenkor nem azon jár az ember esze, hogy idegeneknek posztoljon képeket. Jó, oké, ők máshogy élik át, legyek már megértőbb egy kicsit. Aztán megláttam a bankszámlaszámot, kétszer is a biztonság kedvéért, hogy ide lehet küldeni pénzt. Meg akkor már költöznek is, kellenének dobozok, fuvar... Csak nekem nem stimmel valami? A férjem végül rábeszélt, hogy ne foglalkozzak vele, de azért mégis zavar a dolog. Mondjuk legyen igaz a sztori. Melyik szülőnek jut eszébe ilyesmi 3-4 nappal a gyermeke elvesztése után?