Tudjátok, várandósságom alatt sokszor próbáltak meggyőzni arról, hogy egy terhes nő nem tud hülye lenni, csak esetleg kicsit érzékenyebb állapotából adódóan. Hát én most bebizonyítom: lehet.

Egészen konkrétan a mai napom történéseit szeretném most virtuális szóáradatba önteni. Jobban nem is kezdődhetne a nap: meleg van, nagyon meleg, nekem pedig nem hogy kisebb, inkább csak nagyobb lesz a pocakom. Persze most már mindenki észreveszi és már nyújtja is a kezét... és ekkor csapok oda egy szép nagyot. Nem értem, miért gondolják azt az emberek, hogy idegenek élvezik azt, ha a hasukat fogdossák. Bogyó kifejezetten gyűlöli, ha valaki a mancsát a hasamra teszi és én se vagyok ezzel másként. Szóval már a munkahelyre érve jól indult ma a nap. Visszatérve a meleghez: én, amikor nem vagyok hormontúltengéses p.csa, imádom a meleget. De most az vagyok. Ebből adódóan sokszor én se tudom, mi lesz a következő lépésem. Így egyszer csak azon kaptam magam, hogy a telefonon lógok és a fodrászt próbálom meggyőzni arról, hogy ő ma igenis le akarja vágni a hajamat. Nem, nem jövő pénteken, EZEN a pénteken. Imádom az ilyen nőket. Ő is karakán, meg most én is. Jól elbeszélgetünk, de aztán csak megegyezésre jutunk. Délután 2-kor nekiesik a hajamnak. Őszintén szólva ez most nem volt betervezve, mert nemrég voltam fodrásznál, de 1: egy szál hajam se hajlandó kihullani, mióta terhes vagyok, 2: meguntam ezt a fazont. Szóval mennie kellett. Helyette egy cuki tépett frizurát csináltattam, jól megtépetve, jól megritkíttatva, hadd ne kelljen már annyit szenvedni. Eredmény: nekem tetszik. Gond: most már jó, ha 16-nak kinézek. De végül is inkább annyinak, mint 30-nak. Megköszöntem szépen a végén és extra borravalót adtam, hogy lássa, nem csak kegyetlen tudok lenni. 

Ezek után új sörényemtől elájulva még késznek éreztem magam arra, hogy a város túlfelére menjek plázába, mert ugye ott van bababolt is, meg cipőbolt is, ami kell. Ekkor döbbentem rá, hogy péntekenként nem csak az én munkaidőm ér véget korábban, hanem gyakorlatilag mindenkié. De semmi gáz, átverekedtem magam a tömegen és Bogyót is csak kétszer vágták fejbe táskával. Eljutottunk a plázához, ahol már kopogott a szemem, így gyorsan bevágtam a reggeli szendvicsem maradékát, mielőtt beléptem. Sajnos ha éhes vagyok, akkor hajlamos vagyok bármiféle élelmiszernek látszó tárgyat megvenni, csak hogy csillapítsam a babám igényeitől felfokozott étvágyamat, ami valljuk be, nem mindig jó. Így azért a fél szendviccsel még kihúztam hazáig. Bebaktattam a bababoltba, kiszúrtam egy kupac eladót és az egyiket elrángattam pelenkázótáskáért. Elmondtam, milyet szeretnék, erre kaptam helyette vagy 8 másikat, mert az jobb, abba több cucc belefér, stb. Régebben ilyenkor simán hagytam magam rábeszélni a drágább cuccra. Most én győztem meg az eladót, hogy jobb az olcsóbb fajta. Még kicsit képzem magam és mehetek a piacra alkudozni.

Végezetól eljutottam végre a cipőboltba. Tudniillik 8 éve hű sarum tegnap reggel felmondta a szolgálatot, úgyhogy kénytelen voltam lecserélni egy fiatalabbra. De ugye akkor már olyat akartam, amit nem kell reggelente 10 percig fűzögetni, mert az nagy hassal nem praktikus. Majdnem minden le volt akciózva, jól is nézett ki az áru, biztos voltam a dolgomban. Eddig átlag 2 pár cipőt kellett felpróbálnom a gondosan kiválogatottakból, hogy megtaláljam az igazit. Most is vittem a két bevált modellt, lepakoltam, arrébb pakoltam Bogyót és felhúztam... volna az egyiket, ha nem lett volna farönk méretűre dagadva a bokám. Ezzel a jelenséggel egyébként már egy pár hete találkoztam, de akkor ahogy jött, úgy ment, el is felejtettük egymást. Erre a disznó nem visszasettenkedik, amikor nem kéne! Így hát mondhatom, hogy végigpróbáltam az összes szandált, ami létezett a méretemben, vagy eggyel nagyobb méretben, de egyik se passzolt. Semmi pánik, gondoltam én, jöjjenek a papucsok. Papucsot bármelyik vaskos lábfejjel megáldott egyén tud viselni, így biztos sikerem lesz. Hát nem így.volt. Olyat akartam, ami nem túl magas, tartja a lábat, és még jól is néz ki, lehetőleg az akciós fajtából. Nagy naivan először 2-3 pár cipőket vittem a parkolóhelyemre, de hamar rájöttem, hogy ez így nem megy. Végül ledobtam mindkét cipőmet zoknival együtt. lehorgonyoztam a papucsos sor közepén és mezítláb tipegtem el az újabb párokért, amikor valamelyik nem volt jó. Kényelmesebb sokkal, mint az előző változat, bár úgy néztek rám a vásárlók, mintha teljesen elment volna az eszem. Végül is szép látvány lehetett, ahogy nagy hassal, térdig feltűrt nadrágban, mezítláb mászkálok egyik cipőtől a másikig. Már a végefelé jártam, az agyam kétszer akkorára dagadva, mint mikor beléptem a boltba, amikor megérkeztek az árufeltöltők. Az egyik hölgy mindjárt elejtett egy megjegyzést arról, hogy talán kicsit célirányosabban válogathatnék, hiszen ott vagyok már majdnem egy órája. Ekkor valami elpattant. Elegem volt, melegem volt, majd' leszakadt a derekam, a gyerek vadul rúgta a bordáimat, a lábaim akkorára dagadtak, mint két szép fatörzs, nem találtam egyetlen pár cipőt sem, ami ráment volna, erre ideállt mellém ez a fiatal csitri, akinek láthatóan semmi hasonló panasza nem volt és még be is szólt nekem. Rögtön vörösben láttam a világot. a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy emelt hangon osztom az észt a csajnak, tudniillik hogy nem jókedvemben töltöm a péntek délutánomat a nyamvadt boltjukban, mikor ilyenkor már a délutáni alvásomat szoktam végezni egy normális ebéd után, és egyébként is tudja meg, hogy valamikor nekem is olyan lábaim voltak, amire bármelyik cipő ráment. És már majdnem kezdtem volna a nagymonológot arról, hogy milyen rossz is most nekem (igen, mintha én lennék az első és egyetlen terhes nő a világon... ebben jó vagyok), amikor eltörött a mécses. A csajszi szeme háromszorosára nőtt egy pillanat alatt. Gondolom nem sokszor lát a bolt közepén bőgő bálnát. Ennek köszönhetően ő és a maradék árufeltöltő brigád 2 másodperccel később már a bolt másik felén töltötték az árut. Én pedig tovább úszva az önsajnálat végtelen tengerében (ebben nagyon jó vagyok mostanában) levettem az utolsó pár lábbelit a polcról, aminek még esélyt adtam. Már éppen elkönyveltem, hogy ez se lesz jó, és mezítláb fogok járni egész nyáron, amikor felhúztam és... IGEN! - ordítottam örömömben. Mindössze a környező 5 ember könyvelte el abban a pillanatban, hogy nem vagyok normális. És ez most a legkevésbé sem tud érdekelni. Villámgyorsan felhúzódtam, kifizettem a cipőt és elhagytam az üzletet.

Ekkor szembesültem a non-stop dinnyehordás hátrányaival, azaz hogy itt a vége, fuss el véle, vagy rögtön elindulok haza és még lesz esélyem beérni a lakásba anélkül, hogy összezuhannék a fáradtságtól, vagy leülök itt helyben a földre és pihenek 1-2-3-4 órát. Az előbbit választottam, a biztonsági őrökkel már nem biztos, hogy leálltam volna veszekedni. Úgyhogy most már igencsak terhesen elkezdtem hazafelé baktatni. Már majdnem a kijáratnál jutott eszembe, hogy reggel vetettem az utolsó szem magnéziumot és ha nem akarok a hétvégén görcsölni, most be kell szereznem. A közelben volt egy drogéria, célirányosan vettem a kanyarokat, begyűjtöttem a cuccot és indultam fizetni. Állok a sorban, az egyik kasszásnő szól elölről, hogy lehet menni hozzá is. Én elindultam, erre elsuhant mellettem egy ázsiai srác, Bogyót jól fejbe kólintva, hogy ő érjen előbb a kasszához. Futtában bocsánatot kért. Ám ilyenkor nincs bocsánat. Túlfűtött sárkány énem minden szikrája rajta zúdult (hiszen eddig végig normális voltam...) és végül egérnyi méretűre összehúzva magát tért ki az utamból. Azt hiszem, mostanában nem pofátlankodik előre a sorban.

Így tényleg csak leheletnyi erőm maradt a hazavánszorgáshoz. Idegesítő, hogy az élelmiszerboltba már képtelen voltam bemenni, mert tudtam, hogy nem fogom tudni hazavinni a tápláléknak valót (nem hogy megfőzni). De megnyugtat a tudat, hogy jó barátom, a kajarendelős honlap segítségével a hasonló problémák megoldhatóak.