A gólya közeleg, így a nőben beindul a fészekrakó ösztön (Ezt sose értettem, honnan jön. Fészket rak, hogy legyen mibe belepottyantani a gyereket? Fene tudja...). Nálam ez jóó korán indult, amihez gyorsan társult a férjem is, a lelkes leendő nagyiról nem is beszélve. Így történhet meg az, hogy bátran mondhatom: lassan kész vagyunk mindennel. Persze ehhez sok minden hozzájárult. Kezdjük mondjuk azzal, hogy a férjem turizmus-vendéglátás terén foglalatoskodik, ami virágnyelven megkerülve annyit tesz ki, hogy nálunk esélytelen, hogy nyáron foganjon meg a gyerek. Hogy értsétek is: akkor nincs itthon. Gyakorlatilag soha. Vagy még azután se. Nyár után pedig jön a szeptember, amikor érkezik a gyerek. Szóval sietni kellett.

A festéssel ügyesen végeztünk múlt hétre, sőt, még a bútorok nagy része is a helyére került. Szombaton pedig anyummal és a büszkén összespórolt pénzecskémmel útnak indultunk, körbenéztünk, megmértünk, kikérdeztünk és végül megvettük a lapra szerelt kombiágyat, amiben a lányom fog aludni némi dekorálás után. Összeszerelésére kedden ejtettünk sort, amikor a férjem elhívta egy barátját, hogy akkor ők most összerakják. Amibe ők nem gondoltak bele (és először én sem): egy kombi gyerekágy összességében mintegy millió darabból áll össze, amiket a kibogozhatatlan útmutató szerint kell, mintegy 18-féle csavarral, meghatározott sorrendben összerakni. Alapvetően nem lenne nagy kunszt az egész, amire anyám is rávilágított. Azonban itt megjegyezném, hogy óriási különbségek vannak kombiágyak között. Kezdjük azzal, hogy van-e ágyneműtartó. Ha igen: hány darab, hol és milyen. Van-e körben dekorcsík, van-e fiókja, vagy csukható szekrénykéje. Nálunk úgy alakult a választás, hogy megmutattam a férjemnek a lehetséges darabokat, ő pedig közölte, hogy legyen olyan, amilyet én szeretnék. Szerintem már tudja, hogy terhes nőbe nem kötünk bele. Okos fiú. Gondolom sejteni lehet, hogy ezek után kiválasztottam a full extrás-2 ágyneműtartós-fiókos-csukható ajtós-szekrényes-külön felszerelt gombos-dekorcsíkos-nagyonbükk példányt, amiben a lehetséges alkatrészek száma eléri a maximumot. Szóval így álltunk neki összelegózni a darabkákat, miközben mindent mérni kellett, mindenhez másik csavar és csavarhúzó dukált, valamint egyszerre vagy három helyen kellett rögzíteni. Így ketten fogtuk, én dirigáltam az útmutató alapján, a férjem pedig rohant körbe és csavarozott, húzott, tolt, míg kész nem lettünk vele. Eredmény: gyönyörű, de sohanapján fogjuk legközelebb teljesen szétszerelni.

Mint már írtam, csaknem 23 hetesek vagyunk (mire megírom ezt, kb. be is töltjük), így lassan, de biztosan haladunk a 3. trimeszter irányába. Nem akarok én semmit siettetni, csak közlöm a tényeket. Ez azzal jár, hogy tényleg már csak a vak nem veszi észre az állapotomat, főleg mivel a lányom valahogy akkora helyet gyúrt magának Pocakban, hogy simán elmegyek ikresnek. Amire sokan megjegyzéseket is tesznek. Na mindegy. Különösebben nem akadályoz még a gyerek, kivéve a kánikula napjaiban, amikor képtelen vagyok aludni tőle. Viszont annál többször akadok fenn vele itt-ott, elsősorban a munkahelyen rakosgatás közben, meg persze a járműveken a tömegben. Ami már megnehezíti az életemet, az a fáradékonyság. Nagyjából mindig aludni tudnék, éjjel nem elég 10 óra se, és igényelném a délutáni szundit. Az még csak hab a tortán, hogy a terhesség előrehaladtával lesz egyre alacsonyabb a vérnyomásom, így 2-3 óra táján szimplán összeesnék, ha nem tudnék leülni. Itt jött a nagy ötlet, hogy be kellene vinni egy felfújható matracot a munkahelyemre, végigfektetni pár doboz iraton vagy a nagy asztalon és pihenni 20 percet. Itthon tökéletesen be szokott válni. Bár szerintem a főnököm már nem venné olyan jó szemmel... De azért ábrándozni még lehet.

Végezetül lássuk a mai nap friss történését. Délután, ahogy hazaértem a munkából, lefeküdtem a már említett 20 percre regenerálódni, amikor megcsörrent a férjem telefonja. Sokáig csörgött, ezért odamentem megnézni, hogy ki az. Az anyósom volt. Gyorsan eldöntöttem, hogy nincs kedvem beszélni vele, miután egész délután csak telefonáltam, ezért hagytam tovább csörögni és visszafeküdtem folytatni a tetszhalál állapotot. Ekkor feszült be a hasam, amiért oda nyúltam és jé! Ott volt egy könyök. Tekintettel arra, hogy tudom, hogy ezt a blogot olyanok is olvassák, mint a tesóm, aki nem ért ilyen mondatokból, felvilágosításként: Bogyó könyöke állt ki a hasamból. Éppen az említett ifjabb testvérem volt az, aki rögtön kétkedni kezdett a jelenségben azaz: "honnan tudod, hogy nem a térde vagy a sarka volt az?" Bevallom őszintén, következtettem. Tekintettel arra, hogy a lábai a hasam túlfelén jártak, a feje meg a kidugott jelenség tőszomszédságában, és feltételezve azt, hogy gyermekem minden végtagja a megfelelő helyen található, nem marad más megoldás. Egyébként nagyon kis csücskös-csontos izé volt, aranyos!:)

Bogyó egyébként tudja produkálni magát. Általában a hasam jobb felén fekszik (fentről nézve), az értelmét még nem találtam meg ennek. Aztán néha átmászik a túloldalra. De szinte sosincs középen. Ebből adódóan a hasam igencsak féloldalasan áll, hol az egyik, hol a másik irányban. A minap éppen villamoson utaztam, amikor újra mozgásban lendült a kiscsaj, ami ugye azzal jár, hogy a hasam is átlendül egyik oldalról a másikra. Ami nem is baj, de éppen figyelte a jelenséget egy fiatal srác, aki korából adódóan szerintem nem sok terhes nővel találja szemben magát és esetleg sokként érheti, ha valakinek mozogni látja a hasát. Így is történt, mikor meglátta, hogy a hasam külön életet él, úgy hátrált el tőlem, mintha attól tartana, hogy rögtön kiugrik egy kis mutáns a pólóm alól és megharapja. Most tudtam uralkodni az arcizmaimon, megvártam, míg leszáll és csak utána görnyedtem össze a röhögéstől. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz akkor, amikor Bogyó egészen belakja a helyét és még látványosabban fog mozogni.