Először is kezdeném az egyebekkel, mert számomra ez a fontosabb. Múlt héten óriási meglepetés ért, amikor is az egyik bejegyzésemet a főoldalon láttam viszont. Bevallom őszintén, erre nagyjából sohanapján számítottam, hiszen nem ez a célom ezzel a bloggal, hanem a gondolataim rendszerben tartása. Kb. semmire sem emlékszem a terhességem korai szakaszából, pedig nem volt az még olyan rég, mi lesz hát hónapok, évek múlva? Erre találtam ki ezt a blogot. Ha megkérdezi egyszer a lányom, hogy anyám, milyen volt velem terhesnek lenni, azért mást is tudjak mondani, mint hogy öööööööö... Természetesen a kezdetektől fogva örülök annak, hogy olvastok és észrevételeiteket megosztjátok velem (Még ha a helyzet máshol is olyan rémes, mint mifelénk... de legalább azt látom, hogy értelmes férjek léteznek az enyémen kívül is.:D). Ezt szeretném most megköszönni mindenkinek. 

A filmes-elérzékenyülős-sokat bőgős énemre már következtetni lehetett a 10+1 listából. Félreértés ne essék, szerintem se baj, ha a kismama pityereg egy kicsit, amíg a szerelmespár kézen fogva sétál el a naplementébe (én erre terhesség nélkül is képes voltam). De azért akár olyasmire is rávehetik a kismamát a hormonok, amire ép ésszel mondjuk nem lenne képes. Bár lehet, hogy csak én vagyok ilyen hülye. Nem tudom. Majd végzek egy közvélemény kutatást a kedvenc sokat kérdezős oldalamon.:) Szóval vegyünk egy átlagos napot. Sétálgatunk a férjemmel a bababoltban (mert ha már megnézzük az etetőszékeket, akkor menjünk egy kört és a többi cuccot is nézzük meg), amikor elénk toppan egy kis tündéri totyogós, kezében valami színes bigyóval, amit az alsó polcról emelt el, amíg a szülők nem figyeltek. Ránézek. Ő rám néz. Aztán vigyorog mint a tejbetök. Kész vagyok. Ennyi cukiságot nem lehet ép ésszel bírni. Már vinnyogom is a férjemnek a "hát nem édes" kezdetű monológomat, amit ő fejből tud, ezért mindjárt az elején közbevág, nehogy megint 20 percig nyaggassam azzal, hogy a mi babánknak is ilyen szép szeme lesz és ilyen szép fog mosolyogni, meg a többi. És ekkor lép elő az általam házisárkánynak nevezett rém, ami a gyerekemmel kb. egy időben költözött belém és elég gyakran tiszteletét teszi. Abbahagyom a monológot. De nem is beszélek a férjemmel a nap hátralévő részében. Házisárkány győzött. Mint mindig. A férjem meg kétségbeesik, hogy mi rosszat mondhatott. Igazából, ép ésszel felfogva, semmit. De mostanában nem nagyon vagyok ép eszemnél.

Házisárkány majdnem napi szinten tiszteletét teszi. Még ma is, pedig ma azt hittem, el tudom rejteni a nyilvánosság előtt. Végül is szülinapom van, agyon vagyok kényeztetve, mi baj történhetne? Mondjuk kezdésnek az, hogy 6.18-kor arra kelek, hogy csörög a telefon. Rámorgok a férjemre, hogy adja oda, mert valaki hív. Az otthoniak voltak, felhívtak, hogy felköszöntsenek. Összekaptam magam és megköszöntem. Ezzel a sárkány magától még nem bújt volna elő vackából, de ma orvosos nap is van. Kezdésnek a pajzsmirigy miatti vérvétel. Bemegyek, megkérdezem az asszisztensnőt, hogy ugye tőle kell még valami papírt kérnem, amivel mehetek lecsapoltatni magam. Igen, be is megy, hogy előállítsa a kért iratot, amivel nincs is baj. De ekkor megszólal a nyugdíjas a sarokban. Ő már fél 8 óta (azaz kb. 8 perce) vár. De még nem kapott papírt, mert ő másért jött, mint a vérvételesek. Ezt ugye nehéz megértetni valakivel, akinek olyan sok dolga van úgy egyébként odahaza. Kezdetét veszi a nyugdíjas vs. terhes harc. Elmondom neki, hogy csak a vérvételes papírért jöttem, nem zavarom meg a nyugodt orvoslátogatásában. De kell a vérvételi eredmény, mire én jövök következő héten a dokihoz. Fel van háborodva. Elmondja még egyszer, hogy ő már fél 8 óta vár. Lenyelem, de azért amikor kézhez kapom a papíromat, még félhangosan megjegyzem, hogy igyekezzünk, hogy előbb végezzünk a vérvétellel, mint hogy a nénike odaér, mert ezt nem bírom szó nélkül túl sokáig. Tudom, hogy hallja, a szelektív hallás ilyenkor tökéletesen működik. De a házisárkány is. Tudom, hogy bunkó vagyok, de vagy ez, vagy a sírás. Én következnék a vérvételen, nénike jön. Megjegyzi megint, hogy ő fél 8 óta ott van. Nem érdekel ez most senkit, mivel többen régebb óta ott álltunk. Így hát bemegyek, lecsapoltatom magam, a néni közben odakint őrjöng. Mert bepofátlankodtam elé (mi van?). A többiek csak a szemüket forgatják, de házisárkány akcióba lép és még kb. 10 percig sorolja azokat a rendkívül fontos tennivalókat, amiket a néninek otthon el kell végeznie és amik sokkal fontosabbak, mint hogy a dolgozó nép beérjen munkába, hogy kitermelhesse a nyugdíját. Szarkasztikus összefoglalómat mindenki érti. Még az is, aki nem is akarta hallani. De kitomboltam magam, az a lényeg. Tűz kifújva a célszemélyre, gőz kienged. Mehetünk tovább.

Házisárkány természetes élőhelyén tudja a legnagyobb tűzkárokat okozni. Az elsődleges célszemély általában, mint a mesében, a szőke herceg (ló nélkül, de ez legyen a legnagyobb baj). Minden egyes nap várom azt a pillanatot, amikor a férjem talpig páncélban, sisakban és pajzzsal felszerelkezve érkezik haza, hiszen nem tudhatja, hogy mire számítson, amíg a küldetését végrehajtja. Terhesen nagyon egyszerű belekötni mindenbe. Konkrétan még a szőnyegbe is bele szoktam, amikor aktuális hangulatom szerint nem jó helyen fekszik. És hát természetesen ő tehet róla. Ki más? A felújítás előtt pedig a férjem állandó célpontja a tűzokádásomnak. Tombol a fészekrakó ösztönöm, mindent csinálnék egyszerre és frusztrál, hogy közben az energiaszintem a közelében sincs a terhesség előttinek. Ő pedig szeret komótosan dolgozni "jó munkához idő kell" jelmondat szerint. Ha ez a kettő találkozik, akkor várható a vulkánkitörés. Mert a ruhák még nem jutottak el a jótékonysági szervezethez, az egyetemi jegyzetek még a szekrény tetején vannak, a könyvespolcot sohanapján fogjuk beszerezni, de már kellene a festék, a bababútor nemsokára érkezik, ki fogja összerakni, ej, de szét fogom szedni azt a nyamvadt mosógépet, ha nem tudom kipiszkálni a beesett melltartó merevítőt... És ekkor szól közbe a férj, hogy nyugodjak meg, mindent meg fog csinálni, nem kell azt mindennap mondani neki. Pedig még nem is tudja mire akarok kilyukadni. De már nem is fogja megtudni, mert hiába kérlel, ezek után már csak azért se mondom el...

Így higgadt fejjel belegondolva, teljesen megőrültem. Most odamegyek hozzá és adok neki egy jó nagy csattanós csókot, amiért ilyen jól visel. Mert ki tudja, hogy a házisárkány mikor tér vissza...