Az elmúlt pár hétben magam alatt voltam, de most végre javulni látszik a helyzet. Sok minden összejött ugyan ebben a hónapban, nem sok nyugodt percünk volt, most mégis szebbnek tűnik minden. Biztos a napfénynek is köszönhetően, amiből így hétvégén nem sokat látok (hétköznap se), de ha kinézek az udvarra, akkor látom. Tudom, nem kellene lustának lenni... Ma valahogy nem igazán van kedvem hozzá, pedig hetek óta mennék múzeumba, még mielőtt bezár a kiállítás, amit meg akarok nézni. Mennék piknikezni, sétálni is, de sajnos a férjem egyfolytában dolgozik, jelenleg köztes helyen van a régi és az új munkahelye között, azaz mindkét helyen dolgozik. Ami azzal jár, hogy a baba és én vagyunk itthon nagyrészt, ami kicsit lehangoló. Mondjuk néha jól esik az egyedüllét, de ez azt is eredményezi, hogy amikor végre látjuk egymást, akkor le nem szakad a hasamról. Igazán édes, ahogy beszél a babához, meg ahogy a fülét a hasamra teszi, hátha meghallja.:) Mondjuk egy párszor mondtam neki, hogy az még arrébb van, hogy ő is érezze, de hát hadd próbálkozzon, ha szeretne.

Bogyó teljes lendülettel mozog már, tökéletesen jól érzem. Sokan csodálkoznak, mert hogy még nem vagyunk félidőnél (más nő ismerősök, főleg még nem babások), de az orvosom és a védőnőm is teljesen lehetségesnek találta, mert a gyerek-méhlepény elhelyezkedés abszolút a mi oldalunkon áll, szóval már nem hiszem, hogy más lenne. Főleg mivel pénteken megtalálta a medencecsontomat is és rendkívül szórakoztatónak találta azt rugdosni. És higgyétek el, főleg kedves kételkedők, a bélmozgás nem tud ilyen pontossággal jó helyre betalálni.

Kezdek arra is rájönni, hogy mitől indul be. Reggel például, amint átfordulok az oldalamra, ugyanazt gondolja, mint a macska: oké, anyu megmozdult, ergo ébren van, ergo megyünk reggelizni! És utána nincs megállás. Ez hétköznap 5.40 és 6.00 között, hétvégén egy órával később következik be. Végül is akár örülhetek is, hogy milyen okos kicsi lányom van, hétvégén ad egy órát pluszba pihenni. Hasonlóan sokat mozog esténként, leginkább vacsora előtt (nem kajakultuszos... csak egy kicsit). És persze fronthatásra, főleg a kettős frontok esetén (ld. péntek), és ha kedvére való zenét teszek be hallgatni. Csöppöm nincs oda a komolyzenéért, úgyhogy néhány elvetélt próbálkozás után az általam hallgatott dallamokat tettem be neki. Azt hiszem, szereti. A lassú számokra általában nyugton van, az ütemesebbekre elkezd mozogni.:)

És hogy velem mi a helyzet? Beindult a fészekrakó ösztönöm. Értsd: teljes gőzzel beindult a fészekrakó ösztönöm. Most már nemcsak tervezgetni tudok, és megmondani a férjemnek, hogy mit mikorra kell megcsinálnia, hanem én is rendesen belevetettem magam a pakolásba. Azért igyekszem tartani magam ahhoz, hogy nem emelek, nem nagyon hajolgatok, mert az orvos figyelmeztetett többször is, ő meg azért jobban tudhatja, mint én. De nagyon nehéz, amikor OTT van a szemem előtt, amit meg kellene csinálni és korántsem egyszerű elsétálni egy kupac könyv vagy régi jegyzet mellett, amikor igazából le is vihetném a pincébe... és elmehetnék megvenni a festéket... és hazacipelhetném a bababútort... na jó, most álljunk le! Mire van a férj és izmos barátai, ha nem erre?:)