Nyár van, nyár...

 2015.06.05. 22:42

...és hasonló dallamokkal van tele a fejem. Bogyólány a szélvész gyorsaságával növekszik, jelenleg 8 hónapos már, pedig alig tértünk még magunkhoz a születéséből is. Óriási fejlődésen esett túl már eddig is, megállás pedig nincs. Főleg az utóbbi két hónap volt húzós, talán a saját bajom miatt is, kicsit padlóra kerültem a betegségem miatt, de fel a fejjel és arccal előre tovább!

Valahogy az elmúlt pár hétben totál felborult az életünk. Tudva lévő lánykánk már jó ideje forog erre, forog arra, aztán ezzel véget is ért a mutatványok sora. Próbáltam vele gyakorolni a kúszást, hátha... hátrafelé, körbe-körbe még ment is neki, előre valahogy nem igazán, csak néha. Szóval vártuk azt a bizonyos kommandós mozgást, de a leányzó úgy döntött, ő bizony nem olvassa a nagy könyvet, négykézlábra állt és pár napos hernyómozgás után mászni kezdett. Ez az a pont a mozgásfejlődésben, ami gyökeresen megváltoztatja a család életét. Eddig azért viszonylag immobil volt, ha körberaktam 1-2 párnával a játszószőnyeget, tuti ott találtam egy teregetés vagy vécélátogatás után is. Nos, ez ma már nem áll. A magányos pillanatoknak lőttek, a kiscsaj a szélvész gyorsaságával röpít utánam, mint egy kiskacsa a kacsamama után. Ma már hihetetlennek tűnik, hogy volt idő, amikor egyedül jártam pisilni. Most már egyedül indulok, de alig érek ajtón belülre, már csapkodja is a fa felületet kettőnk között egy papuccsal vagy játékkal. Mindegy, csak hangot adjon és tudjam, hogy ő is ott van. Szuper. Úgyhogy manapság együtt főzünk, együtt öltözünk, válogatjuk szét a ruhákat, teregetünk és még takarítunk is. Szerencsére nem fél a porszívótól, inkább kergeti, én meg próbálok körülötte összeporszívózni. Szerinte vicces. 

Egy idő után a férjem elé álltam és közöltem, hogy nincs mese, kell egy járóka vagy babakarám. Mindegy, csak legyen pár nyugodt percem elmosogatni anélkül, hogy félnem kéne egy esetleges balesettől. Ugyanis volt már rá példa, hogy majdnem fejbe rúgtam a gyereket, mert olyan halkan osont mögém. Netre fel, tessék választani, mi kell. A férjem rám hagyja, neki mindegy. No, van vélemény dögivel, kinek ez, kinek az a szimpatikus. A helyzetet hamar megoldottuk, amikor egy potom pénzért árusított se nem karám, se nem járóka szerkezetre bukkantunk. Valahol a kettő között van. Ez a tuti, akárki akármit mond. Persze a gyerek rühelli, mert korlátozza a szabad mozgásban, de legalább biztos nem eszik számítógépzsinórt, amíg berakok egy adag ruhát a mosógépbe.

Felszereltük a biztonsági zárakat a szekrényekre, ajtókra, asztalra, dugókat be a konnektorokra, én ugyan nem hagyok semmi esélyt az esetleges önpusztításra. A dugók remekül beváltak, imádom őket, a gyerek rühelli, mert nem tudja kiszedni. Halleluja. Nem úgy a fiókzárakat. Ezek a szerkentyűk arra jók, hogy amikor hirtelen kell valami a fiókból, te tuti ne tudd kinyitni és szentségelj percekig, mire sikerül. A gyerek ellenben 0,5 másodperc alatt kisegít a bajból és nemcsak a fiókzárat szereli le, de puszta szeretetből mellékeli hozzá a fogantyút is a fiókról, ami aztán végképp érthetetlen, hogy hogyan tudott csavarhúzó nélkül leszedni. Ugyanerre a sorsra jut minden egyéb zár is. Lehet, hogy lakatos lesz?

Ez az az időszak, amikorra kifejlődik a beépített szöszdetektora. Persze kúszó babáknál előbb is lehetséges, nálunk ugye ez nem játszott. Röntgenszemével naponta többször végigpásztázza a szőnyeget, hátha maradt ott neki egy kis nasi, amit nem vettél észre (szép kísérlet, kisanyám, de én vagyok a jobb!), aztán amikor nem talál semmi, körbemegy a lakásban, valahol csak akad egy kósza hajszál vagy szösz. Ha esetleg mindent sikerül eltüntetni előle, akkor benyúl a kanapé alá vagy az ajtó mögé, ott tuti maradt egy kis nyalánkság a számára.

Ami a leginkább megnehezíti az életet: igazi kis bajkeverő. Sunyi módon lopódzik olyan dolgokhoz, amikről tudja, hogy nem neki való (és bámulatos módon érti a 'nem szót - bár nem hallgat rá), amikor pedig rászólok, rögtön jön a hiszti. A hiszti egy olyan sírási forma, ami az igazihoz megtévesztően hasonlít. Gyakorlatlan szülők (értsd: apa) rögtön ugranak is, hogy 'Jujj, sír a gyerek'. De gyakorlott egyének rögtön tudják, hogy átverés van a dologban. A titok nyitja: a könny. Ha tényleg sír, taknya-nyála folyik. Ha hisztizik, az teljesen szárazon zajlik. Esetleg, ha nagyon próbálkozik, sikerül egy egész könnycseppet kifacsarnia, hogy csakazértis szarul érezzem magam, amiért hagytam sírni.

Utcán bezzeg, mint egy kis angyal. Nagyjából. Mosolyog, próbál kommunikálni, bárkivel, bármivel, bármikor. Ezért az ügyintézési idő kétszeresére hosszabbodott, mert mindig övé a rivaldafény. Ha esetleg valaki nem venné észre, rögtön tesz róla. Rebegteti a hosszú szempilláit, mosolyog a két fél fogát villantva, és gagyog. Ha ez se jön be, kiabál. Nem ordít, komolyan kiabál. Sőt, he éppen csak olyanja van, akkor is. Persze néznek rám nagy szemekkel, hogy mi baja van a gyerekemnek. Konkrétan, semmi. Ő ilyen hangos típus. Próbálom én csitítgatni, de nem érdekli. 

Ha mégsem ordít, akkor valami mással üti el az időt. Jó pont, hogy ilyenkor anya kikapcsolódhat. Legalábbis néha. Azért figyelni kell rá, mert ha előkapja a Darth Vaderes halálhörgését, tuti minden baba sírva fakad a környéken. Én meg kérhetek sűrűn elnézést. Az se jó, ha csendben van. Ez egy nagyon fontos mondat, kezdők véssék eszükbe: ha a gyerek csendben van, akkor olyat csinál, amit nem kellene. Legutóbb én bambán bámultam kifelé az ablakon egy fogzós-virrasztós éjszaka után, a gyerek meg csak húzódik jobbra, csak csendben van. Nézek én is jobbra, hogy mi olyan érdekes, hát látom, hogy a gyerkőc a mellettünk ülő nagy keblekkel megáldott hölgyet taperolja. Naná, hogy nem a karját. Rögtön a tejcsárdákra ment. Anya megint vérvörös képpel kér sűrűn bocsánatot, gyerek keze elhúz, gyerek hisztizik - idegen nőci már rábólintana az újabb taperolásra, csak hogy ne legyen szomorú a drága kisded, de anya, a szigorú közbelép és megregulázza a neveletlenjét. Persze ment az ajakrebegtetés ezerrel, de már nem dőlök be ilyen kis trükköknek. Visszanyomtam a kezébe a rágcsaláncot és utána már csak kétszer próbálkozott meg a taperolással az út hátralévő részében.

Hamarosan állni fog, sőt, elindul, már előre félek... Persze imádom nézni, ahogy napról-napra fejlődik, de tudom azt is, hogy tartogat még nem egy meglepetést a számunkra. Unatkozni biztos nem fogunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://bogyonaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr657521322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.