3 hónap

 2014.12.29. 23:04

Így december végén még egyszer összekapom magam és írok, ha már végre lement a nagy karácsonyi mizéria és nyugi van. Bizony, véget ért a Karácsony. Az élet visszalendült a megszokott kerékvágásba (bár még itt a Szilveszter, de addig is messzire kerülöm a forgalmas helyeket), megjött a hideg, esett a hó... szóval minden a legnagyobb rendben van. 

Karácsonyról jut eszembe, megvolt az első közös ünnepünk Bogyóval. Bár én megfogadtam, hogy nem fogok nagy felhajtást csapni az ünnepek körül, ezt már az első alkalommal se tudtam megtartani. Azért csak ott bujkált bennem, hogy illene kicsit odatennem magam, ha már egyszer gyerekünk van, és nem kéne egy műfenyővel meg néhány szedett-vetett ajándékkal elintézni a Karácsonyt. Szóval Szenteste ott találtam magam a konyhában és éppen azt csináltam, amit anyukám szokott ilyenkor: igyekeztem varázslatos ünnepet teremteni. Szerintem sikerült is. Most először volt a Szenteste nálunk és én nagyon élveztem. Az egész család összegyűlt, a gyerekek ajándékot osztogattak és a szűk hely ellenére is megvolt a szokásos vacsi, sőt még igazi fenyőt is vettünk. Szóval fantasztikus volt ez a nap. Azért egy kis probléma idén is akadt, mint mindig, nevezetesen 23-án délután derült ki, hogy nincs fenyőfatalpunk (Szívem, van mibe belerakni a fát? - Persze, lent van a pincében. - Nézd már meg, nehogy 24-én derüljön ki, hogy még sincs. - Majd megnézem. - Szívem, holnap Karácsony, megnéznéd, hogy van-e fenyőfatalpunk?  - Megnézem. *20 perc múlva* Nincs.). Szóval december 23-án a gyerekkel felszerelkezve jártam végig a környező boltokat és az utolsóban az utolsó darabot sikerült is megvenni. Győzelem.

Visszatérve a 3 hónaphoz: bizony, Bogyólány 3 hónapos lett a hétvégén! Most, hogy így eszembe jut a kis nyöszörgő csomag, el kell mondanom, rengeteget változott a leányzó. Amit egyébként nem bánok, csak azért kicsit mégis zavar, hogy pillanatok alatt elillan minden. Teszem azt, amikor először kézbe vehettem, még nyeklett-nyaklott, ahogy a nevelőapám szokta mondani, állandóan evett vagy sírt vagy aludt. Én meg kétségbeestem, hogy ha ez így megy tovább, bedobom a törülközőt 2 hónap alatt. Ma már minden más. Aludni viszonylag jól szokott, bár még néha ébred hajnalban, de összetehetem a két kicsi kezem, hogy csak ennyi a zűr vele. Lehetne rosszabb is. Van napirendünk is, ami szintén nem egy utolsó dolog, ha az ember szeretne normálisan élni. Szerintem. Bár van, aki remekül bírja egyébként is, én nem tudnám. Biztos rosszul vagyok bekötve, de nem tudom elképzelni, ahogy hatszor kelek éjjel etetni és nem tudok egy programot se betervezni, mert egyik napja ilyen, a másik olyan. Szóval örülök, hogy nekem való gyereket kaptunk.:)

Ami megnehezíti a napjainkat, az egy fog. A gyerek egy bizonyos foga, sőt ha anyunak igaza van, két foga. Legyen igaza. Mert bizony megszenvedjük mind a ketten (éjszakánként hárman). Én kis naiv elhittem, amit a neten írtak, tudniillik 6 hónapos korban jönnek az első fogak. Igen ám, kivéve, ha nem. Ez utóbbi eset áll fenn nálunk is. Anyu felvilágosított, hogy ez nálunk így szokott lenni, nekünk is előbb jöttek a fogaink, az alig fél éves unokaöcsém is büszkélkedik már kettővel, szóval fel kell rá készülni. Ez az első pár hétben azt jelenti, hogy a gyerek nem alszik éjjel 12 órát, mint jó szokása volt, hanem kel éjszaka, este pedig rémálom az altatás, mert visít és turkál a szájában. Cumit pedig nem hajlandó elfogadni (pedig mennyivel könnyebb lenne...). De kap homeobogyót, ami legalább neki használ. Így elalszik. Azért ahogy közeledünk a célhoz, nevezetesen a fog kibújásához, egyre nehezebben megy ez is. De már látom az alagút végét, ma már látszódott a fehér csík, ebből hamarosan fog lesz. Talán kettő is. Legyen így. Egy piszokkal kettő, az az igazi. Így is van még jó néhány hátra, ami megkeserítheti a napjainkat.

Öröm az ürömben, hogy múlt héten átfordult a gyerek. Először csak torna közben, de azóta néha elunja magát játék közben is és fordul egyet. Eddig még csak négyszer csinálta (vagy én ennyiszer láttam), de mindannyiszor úgy ugrottam a látványra, mintha cirkuszi mutatványt látnék. Pedig nem túl elegáns, konkrétan annyi történik, hogy leteszi a fejét a szivacsra és addig löködi magát a lábaival, amíg át nem esik a másik oldalára. Ez akár pár percig is eltarthat és óriási visítással jár. De ha sikerül, ő a legboldogabb a világon. Most persze büszkén mesélem, de a fejemet rá, hogy ha az orvosnál kell majd produkálnia magát, megdermed és semmire se lesz hajlandó. Ez már csak így megy.

A bejegyzés trackback címe:

https://bogyonaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr217021137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.