1 hónap

 2014.10.31. 10:15

Hű, már el is telt egy hónap! Igazából már kedden, de csak most tudtam leülni megírni ezt a posztot. El kell ismernem, tényleg nem olyan egyszerű kicsi gyerekkel az élet. Korábban úgy gondoltam, hogy az első időszakban majd eszik, alszik non-stop, szóval nem lesz vele gond. Igen ám, csak hogy nem minden gyerek fut program szerint, az enyém inkább a napóleoni elveket vallja. 

Tankönyvi méretekkel rendelkező gyermekem korántsem a tankönyvi elvek szerint él. A gyerekorvos és a védőnő minden egyes alkalommal elmondják, hogy hányszor, mennyit eszik, alszik a gyerek, vagy legalábbis hogyan kellene. Az első pár hetet azzal töltöttem, hogy próbáltam a gyereket rábeszélni arra, hogy kövesse ezeket az elveket. Mit ne mondjak, nem tette. Amikor hatszor kellett volna ennie, akkor már csak azért is hétszer kért, amikor elméletben 6 órát kellett volna aludnia éjjel, akkor 3 óránként kelt fel. Nem beszélve arról, hogy az eszik-alszik időszakban is jócskán fent volt órákig. Szóval a tankönyvet ki lehet dobni a kukába.

Alapvetően nem bánom, hogy már lehet is valamit csinálni a gyerekkel, nem csak van. Az olyan uncsi lenne. Persze az első két hétben még elvannak a szülők azzal, hogy csak nézik a gyereket, a gyerek is elvan azzal, hogy csak nézi a szülőket, ez így rendben is lenne. De két hét elteltével azért jól jön az újabb program. Ez nálunk először a más tárgyak nézésében merült ki, azaz lekötötte pár percre a csörgő-zörgő-színes izé is. Azóta már sokkal előrébb tartunk, már szép a játszószőnyeg, szép a kihajtható izé is, és persze tök jó buli a torna, amikor anya lepedőben görgeti a gyereket végig az ágyon, amíg az teli szájjal vigyorog. Megvettünk a gyereknek számtalan+1 játékot, kapott is még hozzá, a legjobb mégis, amit valaha kitaláltak gyerekek számára, az az autóba való babahordozó. Egyrészt a lányunk úgy van programozva, hogy legyen akármilyen hisztis is, ha beletesszük, rögtön elhallgat. Tudja, hogy ha hordozó van, akkor A. megyünk babakocsival sétálni, B. megyünk autóval. Bármelyik változat is áll fenn, mindkettő elringatja, azt pedig szereti. Ki is használom pofátlan módon, úgyhogy néha csak úgy belerakom, pedig nem is megyünk sehová, de a gyerek csendben van, én pedig hátradőlhetek.

Ami még mindig gondot okoz, az az éjszaka. Pici lány kedvenc időtöltése éjjel 1-2 óráig az ölemben való nézegelődés. Ezt a szokását úgy két hete vette fel, leszoktatni pedig, bármivel is próbálkoztunk, nem sikerült. Szóval minden éjjel eddig az időpontig virraszthatunk mellette, mert ő ugyan nem alszik. De le se fekszik. Ilyenkor babusgatni kell. Hurrá. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy apu és anyu viszont elfáradnak annyira nap végére, hogy simán tudnának aludni éjjel 1-kor, sőt, szoktak is. Én eddig lehetetlennek tartottam állva aludni, de higgyétek el, megy az. Igaz, csak pár másodpercig, mert utána megszólal a riasztó a fejemben, hogy ezt így annyira nem kellene, de az a kis kikapcsolás nagyon kell. Ülve pedig akár 20 percig is megy, főleg akkor, ha hajnalban szoptatni kell. Annyi a titka, hogy jól alá kell támasztani a szoptatós párnával, aztán lehet csatlakoztatni a gyereket a tejkivezető egységre, azon úgyis elcsámcsog egy darabig. Aztán ha végzett, általában beriaszt magától és át lehet tenni a másikra. Ha meg nem, akkor nem kell neki több és ő is bealudt.

Persze van, hogy nem lehet aludni, mert éppen valami baja van a gyereknek, vagy egyszerűen csak elvárja, hogy ha ő ébren van, mi se aludjunk. Erre tökéletes módszer, ha mindketten itthon vagyunk, hogy felváltva alszunk és ringatjuk a babát, így mindenki bírja egy darabig. Remek érzés egy fárasztó nap végén hátradőlni és egy pillanat alatt elaludni, miközben tudom, hogy jó kezekben van a gyerek. Általában ilyenkor ő is feladja 20 percen belül és végre az apja is nyugovóra térhet. Az már gáz, amikor egyedül vagyok vele éjjel, mert mindent egyedül megoldani a fürdetéstől az etetésen át az altatásig nem olyan könnyű, ráadásul a kis ördögfióka ordít, ha le merem tenni, amíg kaját melegítek neki. Őszintén becsülöm a szomszédokat, amiért egy szó nélkül tűrik, ahogy a gyerek koncertezik hajnalban. Papírforma szerint ugye már legalább 6, de inkább több órát alszik a gyerek éjjelente, ez nem igazán szokott összejönni. 6 órát talán háromszor produkált eddig egész életében, abból viszont kettőt a héten, szóval van még remény. A többi napon meg pihenek, ahogy tudok. Kora reggel kávé után egy órácskát, főzés közben 20 percet, ahogy azt a gyerek engedi. Eddig nem gondoltam volna, hogy huzamosabb ideig eléldegél az ember napi 3-4 óra alvással, de nem lehetetlen. Annyira nem, hogy 6 óra már olyan jól esik, mint korábban a 10. Meg lehet ezt szokni.

Persze zombivá akármikor válhat az ember. Azért az agyunk úgy van összerakva, hogy a gyerek veszélyeztetését elkerüljük minden helyzetben. Egyik este például egyedül voltam itthon vele, megvacsoráztam, de mivel nem igazán volt kedve aludni, se játszani, se semmi, ezért végül letettem magam mellé az autós ülésbe. A vacsora befejeztével elkezdtem szépen elpakolni. A hűtős cuccok még szépen el is jutottak a rendeltetési helyükre, de a használt tányért és a poharat már a pelenkázóra tettem le. És csak akkor esett le, hogy valami nem oké, amikor a gyereket majdnem beleraktam a mosogatóba. 

Ezeket a kis hibákat leszámítva remekül megvagyunk. Kedveljük a kiscsajt, ő is minket. Az apja talán még egy kicsit görcsös, de ő is kezdi felfedezni, amire én már rájöttem: a gyerek nem egy Herendi porcelán. Ha pedig elrontunk valamit, hát így jártunk, majd legközelebb jobban sikerül. Tegye fel a kezét az a szülő, aki hibátlanul nevelte fel a gyerekét. Senki? Na ugye. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bogyonaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr666850463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.