Ha végre itt a nyár...

 2014.06.10. 20:07

...akkor a nő többször is elgondolkodik azon, hogy miért is éppen úgy vállalták a babát, hogy pont a lehető legnehezebb időszakát tölti el 40 fokban. Mert valljuk be, nagy pocakkal, nagy melegben borzasztó az élet. Egyébként is, de ilyenkor főleg. Példának okáért én ilyenkor kinézem a legmelegebb napokat és gondoskodok róla, hogy még csak véletlenül se kelljen kitennem a lábam a lakásból (max. ha a Balatonra megyek anyuékhoz, mert az ott jó). De ezt terhesen nem mindig lehet kivitelezni. Mondjuk ha lassan közeleg az idő, amikor vissza kell vonulni, de még halmokban áll a munka az íróasztalon a munkahelyen, nem igazán lehet lelépni a Balatonra. Szintén nem lehet megúszni a kötelező vizsgálatokat, amik rendszerint nem a legkellemesebbek közé tartoznak (erről később bővebben). És persze rá kell venni egy még meg nem született porontyot az együttműködésre annak érdekében, hogy anyuci képes legyen egyáltalán ébren maradni munka közben.

Tudniillik gyermekem génállományának az apjától örökölt része tökéletesen emlékszik még a hűs orosz mezőkre, ahová eredetileg tartoztak, mielőtt eme kegyetlen nyarú vidékre költöztek. Így ilyenkor leginkább 18-20 fokra vágyik, nem 35-40-re. Ahogy apa legszívesebben elrejtőzik a nyári nap sugarai elől, ahogy Drakula is tenné, a baba is követi példáját. Reggel arra kelek hajnalban, hogy Bogyó mozog. Nem kicsit pöccintget, simogat, hanem MOZOG. Fejjel lefelé, tapos kettőt a gyomrom irányába, aztán 180 fokos fordulatot tesz, megtapossa a hólyagomat is, csak úgy, aztán elfordul újabb 90 fokkal, hogy azt az oldalamat is megrugdossa, amin éppen feküdni próbálok. Ekkor felkelek. Egyrészt rohannom kell pisilni, másrészt tudom, hogy ennyi volt az alvás. Napközben aztán Bogyó jó túlélő módjára befordul a méh belseje felé és úgy is marad teszthalott állapotban úgy este 7-ig. Akkor megrángatja a köldökzsinórt, hogy kaját szerezzen, majd hancúrozik egy picit az én nagy örömömre (Nézd! Rezeg a hasam! Nézd! Ott a feje! A., gyere gyorsan, megint csinálja!), aztán alszik egyet. Egészen pontosan addig a pillanatig, amikor álomra hajtom a fejem, kényelmesen elhelyezkedek valamelyik oldalamon... aztán ő is befordul. Pont úgy, hogy ott rúgjon, ahol a hasam a párnához ér. És nyomja kifulladásig. Ennek köszönhetően én már hétfőn reggel úgy megyek be dolgozni, mint akit előtte háromszor agyonvertek egy palacsintasütővel, hiába minden smink. Lassan feladom, annyival is többet fekhetek az ágyban reggelente. Szebb nem leszek így se.

Újabb nehezítés a pályán a kismama-menetrend, azaz a munkán kívüli programjaim mostanában, amik rendszerint a kerületi SZTK-ban zajlanak. Tudom, sokan leszólják ezeket az intézményeket, de én merem állítani, hogy van olyan jó, mint a szintén kerületi kórház, mert irtó jól bánnak velünk és alaposan kivizsgálnak. Szóval én alapvetően nem panaszkodnék az intézményre. Az egyetlen problémás pont a labor, ahová kétszer kellett mennem ebben a csodás melegben. Kezdjük azzal, hogy nagy számú nyugdíjasunk hajnalban már ott van. Mit hajnalban, előző este. Ha én mentem oda fél 7-re, és már akkor 50 ember állt előttem, nem tudom elhinni, hogy nem előző este vertek tábort az intézmény kapui előtt, hogy ők lehessenek reggel az elsők. Persze aztán nyitáskor megy a dulakodás, ilyenkor még a legnagyobb haldokló is a nyakába veszi a járókeretet (ha nem éppen azzal üti le a másik versenyben lévő nyugdíjast) és száguld fel ezerrel a lépcsőn. Én már jóval lustább vagyok, mióta a terhességem második felében járok, így csak jót röhögök rajtuk és sétálok fel mögöttük lassan. Végül is, biztos van valami olyan dolog, amit mi, halandó fiatalok még nem érthetünk, és ami nem tűr reggelente halasztást, ezért előbb kell végezniük, mint a munkába siető aktív korosztálynak. Majd egyszer mi is megtudjuk, ha eljutunk odáig. 

De térjünk csak vissza a laborhoz. Eddig működött olyan a kerületi szakrendelőben, hogy kismama/cukorbeteg/csak egy vizsgálat kód, de az egyszerűség kedvéért maradjunk a kismama-kódnál. Ez volt a kettes szám a sorszámgépen, ahol jóval kevesebben álltak sorba és a megszólított réteg tényleg hamar végzett. Én nagyra értékeltem ezt a gombot, mert mióta terhes vagyok, azzal kezdődik a napom a szemem kinyitását követően, hogy rohanok a hűtőhöz és már veszem is ki, amit meg lehet enni az egyes számú reggeli gyanánt (mert van kettes számú is). Így külön kihívást jelent elbattyogni éhgyomorra a laborig, ott élve kikerülni a nyugdíjas harcból, majd még két órát ülni éhgyomorra az oxigéntől mentes váróban, ami nagyobb tömeget vonz reggelente, mint egy ingyen reggeliztető, hogy egyáltalán eljussak a bejelentkező ablakhoz. Persze azt láttam, hogy egyesek próbálkoznak a kismamaságra hivatkozva előrébb csusszanni a sorban, de nem jött be. Én meg nem olyan vagyok, így hát csak kilestem, hogy a bátraknak sikerül-e és együttérzéssel mosolyogtam rájuk, amikor bánatosan léptek el az ablaktól. Múlt heti ilyen látogatásomkor történt az, hogy már a sorban ülve is éreztem, hogy itt bizony baj lesz. Mire az én számom jött, alig álltam meg a lábamon. A pultot támasztva intéztem a papírmunkát, majd próbáltam helyet szerezni magamnak, de ekkor már nem volt. Így álltam. De nem sokáig. Egyszerűen felmondták a lábaim a szolgálatot, még mielőtt bejutottam volna a vérvételre. Szerencsére fővárosunk megjelent népe nem értelmezte félre a mozdulatot és segítettek, így viszonylag kényelmesen vártam ki a sort a vérvételig. És még akkor is adtak nekem helyet, amikor kiléptem a csapolóhelyiségből. 

Magamba nyomtam egy fél tábla csokit ott helyben, aztán ettem, ittam kávét, de még délutánra se jöttem teljesen rendbe az incidens után. Távozóban még láttam, hogy ül még ott pár hasonlóan sápadt kismama, nyilván volt még helyzet a távozásom után is. Így hát nem tudok egyetérteni azzal a döntéssel, hogy ezt az opciót megszüntették. Ahogy olvasom, több helyen is létezik a "labor kiváltságosainak köre", akik más kódot kapnak, mint a halandók. Én hasonló helyzetben indokoltnak is tartanám. Pluszba hozzávenném a gyorsan ájulósokat is (ha nem lenne visszaélés vele), hogy elkerülhetővé váljon ez a probléma.

Másodszorra már időpontra mentem, vércukorterhelésre. Itt is meg kellett küzdeni azért a sorszámért, hiába mondta, hogy úgyis engem hívnak be előbb, mert időpontos vagyok (így is lett). El is csodálkoztam rajta, milyen könnyen vettem az akadályt, pedig most vittem a férjemet is támasztéknak a biztonság kedvéért. Borzasztó az a cukros lötty, de segít a reggeli ájuláshelyzetben. Jó tanács még cukorterhelés előtt álló kismamáknak: odahaza vegyetek elő egy citromot, facsarjátok a levét egy kis üvegbe és vigyétek magatokkal, majd öntsétek a cukros löttyhöz. Gyorsan kell meginni, éhgyomorra, rettentő édes és még az alján ott is áll a fel nem oldódott cukor, de a citrom dob valamit az ízén. És menjetek szomjasan lehetőleg 30 fokban, az is segít legyűrni.:)

A bejegyzés trackback címe:

https://bogyonaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr776293872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.