Nem, itt most nem a szokásosakról lesz szó. Persze néhány szóban megemlíthetjük, hogy a nők nagy százaléka szenved ilyenkor hányinger, hányás, fejfájás, mellfeszülés, stb. tünetektől és sajnos el kell ismernem, hogy nekem is bőven kijut ezekből. De az okosak azt mondják, hogy a 12. hét végére kb. elmúlik, én meg már a 11. elején vagyok, és hát rögtön az ötödiken jelentkeztek, szóval kibírjuk. Mintha enyhülne is valamelyest egyébként, már csak délelőttönként gyötör a reggeli rosszullét (aminek ugyebár egyébként is úgy lenne értelme). 

Én most beszéljünk az egyéb terhességi "tünetek"-ről (mint a csaj a tévében a hüvelygombáról). Ültem ma a védőnőnél, végre hozzá is eljutottam, és töltögettük azokat a bizonyos papírokat. Itt jegyezném meg kezdő kismamáknak, hogy a védőnő az a személy, aki 2 óra leforgása alatt többet tud meg rólatok, mint a legjobb barátnőitek. Komolyan. Minden érdekli, és nektek válaszolnotok kell neki. Nem egyszerű, mégiscsak egy vadidegen. A lényeg, hogy eljutottunk a tünetekig, de azért volt 1-2, amit nem mertem bevallani.

Az egyik a súlyos feledékenység. Mintha erről is olvastam volna valamelyik terheskönyvben, már nem emlékszem pontosan. A lényeg, hogy én a súlyos koffeinmegvonás egyik tüneteként fogtam fel kezdetben, hogy mindent elfelejtek. Én. Aki egész életében két lábon járó határidőnaplóként mozgott és mindenre emlékezett. Most ott tartok, hogy esténként vagy 20-szor nézek rá a telefonomra, hogy beállítottam-e az ébresztőt és nem állítottam-e véletlenül rossz időpontra (Miért is tenném? Na mindegy.). Nem emlékszem reggelente arra, hogy hol fejeztem be előző nap a munkát, ezért céltalanul kotorászok a papírok között, mire megtalálom a cetlit, amit magamnak tettem be közéjük, mert arra viszont még emlékeztem előző este, hogy el fogom felejteni másnapra. A raktárban pedig a 2 perces rutin ellenőrzés vagy 10 percig tartott nálam, mert többször fordultam vissza az ajtóból, mert elfelejtettem, hogy elfelejtettem-e valamit. Ez már a vég. Szerencsére kaptunk munkahelyi 2014-es naptárt, úgyhogy mindent azonnal beleírok, mielőtt esélyem lenne elfelejteni. Ez a tuti.

A másik kellemetlen tünet az érzékenység. Bevallom, én az egyébként is kissé érzékeny lelkek egyike vagyok, aki képes még fél napig bőgni egy filmben látott kutya halálán (köszi, Húgi, hogy megnézetted velem azt a filmet), de ez most elérte a csúcspontot. Lehetőség szerint kerülöm manapság az összes olyan filmet, ahol szakítás/terhesség/születés/halál/betegség/romantikus pillanat/kutya/egyéb háziállat/stb. szerepelnek, mert pillanatok alatt eltörik a mécses, a férjem meg kétségbeesetten rohan oda hozzám, és kérdezi meg, hogy mi baj van, mire én annyit tudok csak kinyögni hogy: ez annyira cuki/szörnyű/szomorú. Szóval igyekszem nem terhelni feleslegesen az idegeit, mert így is mindenen kétségbe tud esni mostanában. Elgondolkodtam azon, hogy ezt be merjem-e jelölni a védőnő kérdőívén, ami a szorongást lenne hivatott észlelni, de sok értelmét nem láttam. Mert aki ilyen baromságokon kezd el sírni, az a, terhes, b, hiperérzékeny, c, mindkettő.

És végezetül a harmadik, egyben legidegesítőbb tünet: az agyi leépülés. Csak hogy értsétek: korábban, mikor egy bizonyos oldalt nézegettem, ahol kategóriák szerint lehet kérdéseket feltenni és arra mások válaszolnak (mert nem reklámozunk), felfigyeltem arra, hogy több terhes nő egy három éves gyerek értelmi színvonalán társalog. Akkoriban jót mulattam ezen, most egyre jobban idegesít. Mert hogy én is ezt teszem! Konkrétan ma főzés közben végigsimítottam a hasamon és közöltem a gyerekkel, hogy mindjárt hamizik a pici poci. Aztán észbe kaptam: mi van? Hamizik a pici poci? Te már teljesen meghülyültél. Na, azonnal verd ki a fejedből ezt a baromságot! Elképzelem ilyenkor, hogy az a szerencsétlen gyerek odabent félrenyel egy adag magzatvizet, majd kínjában a méhfalamba veri a fejét. Hát igen, nem mindenkinek adatik meg épeszű szülő. De azért igyekszem javítani ezen a hibán, mert mégiscsak én vagyok a felelős azért, hogy a poronty tisztességesen megtanulja az anyanyelvét.