A fehér köpenyesek

 2014.03.02. 11:59

Valamelyik terheskönyvben azt olvastam még az elején, hogy a terhességem alatt legalább annyi fehér köpenyest fogok látni, mint addig összesen. És bár nem mindegyikük hord éppen fehér köpenyt, a lényeg teljes mértékben igaz. Kezdjük azzal, hogy kicsit több, mint 5 hetesen voltam először dokinál. Akkor ugyebár még sok mindent nem láttunk, csak egy fekete pacát, ami a petezsákot volt hivatott képviselni. Ez az én esetemben így nézett ki (telefonos kép, elég béna):

 2014-03-02 11.21.37_1.jpg

Volt ugyebár egy sürgősségi Uh 6 hetesen, egy normál kicsit több, mint 7 hetesen, aminek a felvétele jelenleg a férjemnél van, és persze ott volt az eheti 9 hetes, amikor már elég szép rügyező dupla krumplit láthattunk a képen (=gyerek feje, teste, végtagok). Ez így néz ki:

2014-03-02 11.21.58.jpg

Azért itt jegyezném meg, hogy a krumplis hasonlat ellenére is az én gyerekem a legszebb a világon.:P

Na de térjünk vissza a vizsgálatokhoz. Amikor a 7 hetes ultrahangon "Ott dobog a szíve!!!!" felkiáltással tudattam az orvossal, amit ő már egyébként is tudott, még azt hittem, ezzel most egy időre hátradőlhetünk. De nem így lett. Mehettem két ajtóval tovább a terhesgondozóba, ahol kaptam egy időpontot egy héttel későbbre "adategyeztetésre". Ez egy kb. 1 órás procedúrát foglal magában, ahol a rém kedves hölgy ledarál minden fontos infót, az újdonsült kismama próbálja követni, egyeztetik a legfontosabb adatokat a nagyszülők várnyomásától a leendő apa munkahelyi telefonszámáig. Jól van, ezt is kibírjuk. Aztán a hölgy elkezdett nyomtatni. És nyomtatott. És nyomtatott. Én meg vártam, mert nem tudtam, hogy mit nyomtat. Mint később kiderült, a beutalóimat. Rémületemre az Sztk-ban és azon túl létező orvosfajták majdnem mindegyike jogosult lett arra, hogy engem vizsgálgasson. Kezdtem kicsit megijedni: mégis mikor fogom ezt a sok vizsgálatot elvégezni? 

Végül vettem ki a héten egy nap szabit, hogy legyen időm végigjárni a labort, EKG-t, nőgyógyászt, fogorvost. Így is későbbre marad a védőnő és a háziorvos, de már jobban állunk. Kedd reggel felkeltem hát szépen időben és éhgyomorra elindultam a vérvételre. Kaptam jó előre 4 kémcsövet, egybe reggel pisilni kellett, ami így, otthon végezve, nem is tűnik annyira vészesnek, mint amikor egy lepukkant kórházi mosdóban végzi el az ember. A maradék hármat a vérvételkor kellett átadni. Itt hadd jegyezzen meg, hogy az Örs vezér terén lévő Sztk laborjában rendkívül elégedett vagyok. Gondolnak a koraterhes, ájuldozós, hányingeres kismamákra, akiknek külön kódjuk van a sorszámgépnél, így jelentősen rövidül a várakozás időtartama. Én konkrétan kb. 10 percet vártam, hogy az ablakhoz mehessek, aztán még úgy ötöt, amíg megjelent a vérvételnél a számom. Addigra már az éhhalál szélén álltam, azaz ültem, mert különben összeestem volna, úgyhogy ezer köszönet ezért a bánásmódért!

A vérvétel után gyorsan benyomtam a reggelimet, illetve annak csak egy részét, mert mindenki bámult (miért kell kinézni az ember szájából az ételt?), aztán lebattyogtam bejelentkezni nődokihoz és EKG-ra, aztán vissza a másodikra és vártam. A kettő nagyjából fél óra alatt lement, kevesen is voltak, nem is tökölt senki sehol. Nagyon örültem. Az EKG-n ugyan alig tudtam ellazulni, mert lelkiekben már a fogorvosra készítettem fel magam, de mint kiderült, feleslegesen. Ugyanis a fogorvos előjegyzéssel működik, ami ugyebár a honlapon sehol sem szerepel. Úgyhogy hazamentem, kikerestem neten, hogy ki a legkedvesebb-legjobb fogorvos az épületben és felhívtam időpontért. Április 8. Hát, köszönjük. Még jó, hogy időben kértem időpontot, különben szülésig se értem volna el hozzá. Mondjuk túl sok dolga nem lesz velem, szerencsés vagyok, mert nagyon jók a fogaim, de hát akkor is... 

Holnap megyek a védőnőhöz, úgyhogy fél napot dolgozom csak, helyette pénteken leszek bent estig, és ugyanez a helyzet két hét múlva, amikor a 12 hetes ultrahangra megyek a kórházba. Közben még be kell iktatnom egy kombinált tesztet is, úgyhogy nagyon remélem, hogy azon a héten lesz a munkahelyemen a rovarirtás, mert akkor lesz 3 napom intézkedni, és persze nem kell bent maradnom pénteken sokáig. Mert igyekszem ugyan úgy tenni, mintha nem változtatott volna meg a terhesség, a tény azonban az, hogy sokkal gyorsabban elfáradok, ami nagyon zavar.

A bejegyzés trackback címe:

https://bogyonaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr165839382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.