Bizony ám, elmúltunk 8 hetesek, minden a legnagyobb rendben. Múlt kedden voltam a dokinál, aki csatlakoztatta rám az ultrahangot, és bizony azonnal szembejött velem Bogyó vibráló kis szíve. Azért a doki is megerősítette, hogy tényleg az a képen, amit gondolok, nem pedig a petefészek vs. petefészek ütközetnek lehetünk tanúi. Ráadásul azt is láttuk, hogy egy fővel fog gyarapodni az állomány, ami azért megnyugtató, mert sokan ijesztgettek az ikrekkel, de úgy gondolom, hogy nekünk elsőre egy is bőven elég, ketté logisztikai katasztrófához vezetett volna. Úgyhogy most nagyon örülök, mert hát hiába állítom, hogy én nem izgultam, azért mégiscsak... Csütörtökön megyek az első terhesgondozásra, már kíváncsian várom, eddig mindenki iszonyat kedvesnek tűnt ott.
Aminek örülök is, mert hát teljes erővel a nyakamba hullott a terhesség minden "öröme". Egész konkrétan egy hete már a bogyóim se sokat használnak, pedig szedem őket rendesen, így is előfordul, hogy reggel rögtön fél órát töltök a WC felett görnyedve, a műsort pedig napközben még párszor megismétlem. Így mostanra mindenki tudja már a munkahelyemen, hogy mi a helyzet. Mármint a közvetlen környezetemben. A többiek meg majd rájönnek később. Elérkezett az ultraérzékenység állapota is, konkrétan már attól sírógörcsöt kapok, ha az éppen szintén terhes és emiatt hasonló kedélyű húgom nem úgy szól vissza, ahogy kellene, ami nála elég gyakori jelenség. Egyébként lepörög rólam, mert ismerem, tudom, milyen, de ez most... Egyik este krumplit pucoltam és azon kaptam magam, hogy nem látok a könnyeimtől. És nem a hagyma okozta. Hanem a krumpli. Az a szegény krumpli, akit most kés általi halálra kárhoztattam. Ó, krumpli, bocsáss meg nekem! Na jó, így utólag belegondolva tényleg óriási idióta vagyok, de ez akkor tényleg bekövetkezett. Mondanám, hogy többé nem fordul elő, de azóta már bőgtem párszor kisebb dolgok miatt is. Jobb lesz vigyázni.
Ez lenne állítólag a szexuálisan túlfűtött álmok ideje is, ahogy a terheskönyvek írják. Gondolom csak azért teszik, hogy jobb kedvre derítsék szerencsétlen kismamákat, akik egész napjukat a rosszullétek borzalmában töltik. Bevallom őszintén, én csalódtam. Én mindenről álmodok: kétfejű csecsemőkről, hatosikrekről, császárról a metrón, a fogorvosról, a fogorvosról, amint éppen lyukat fúr az agyamba, a fogorvosról, amint a fúróval kerget a váróban... (igen, félek a fogorvostól). De szexuális témájú álmom csak két ízben volt és egyik se végződött jól. Igaz, hogy álmomban a férjem rendkívül erős, én pedig hajlékony vagyok, de először a nagyanyám, másodszor pedig a főnököm kapott rajta minket akció közben. Azt hiszem, inkább kihagynám a jövőben ezeket az álmokat. Nekem valami egészen szimpla is megteszi.
Elkapott minket a fészekrakó ösztön is. Igen, kérem, nem csak engem, hanem a férjemet is, ami nagyon hasznos dolog. Tudniillik én nagyon jó vagyok tervezésben (=lusta vagyok), ő pedig a megvalósításban (=ő is lusta, de tudja, hogy mekkora hisztit tudok csapni), ráadásul ráijesztettem, hogy hamarosan jön a védőnő megnézni a lakást és nagy bajban leszünk, ha erre a kupira jön ide. Így hát tegnap estére a felhalmozott könyvkupacok fele a helyére került a polcon, a kidobnivalók egy része kidobódott, ma pedig tovább folytatódott a folyamat, úgyhogy nagyon boldog vagyok. És szerintem ő is, csak nem meri bevallani. Vagy még nem mer hátradőlni, mert érzi, hogy készülök még valamire. Hát persze, hogy így van. a festést már bejelentettem neki, és részlegesen felfoghatta a nagytakarítás szót is, a többit meg majd szépen lassan adagolom be, mert nem vagyok én azért olyan kegyetlen. (De, az vagyok *ördögi kacaj*).
