Bogyó

 2014.02.02. 10:13

Amikor első sarjunk jelenléte a hasamban nyilvánvalóvá vált, elkezdtem beceneveken gondolkodni. Konkrét nevet még nem tudunk neki adni, mert a férjemmel éppen háborúban állunk ezen a téren. Ő orosz, ezért orosz nevekben gondolkodik. Ami nem is lenne baj, én is benne vagyok, hogy orosz neve legyen a gyereknek, több nálunk is anyakönyvezhető, de azért tuti, hogy nem engedem, hogy Maximilián legyen. Csak a holttestemen át! Még van kicsit több, mint 7 hónapom meggyőzni az igazamról. És mivel mindig nekem van végül igazam, úgyis el fogja veszíteni ezt a küzdelmet. Hacsak nem áll elő felvállalható nevekkel.

Így hát a gyereknek kell egy becenév. Semmi baj, a Google jó barátom, beütöttem a kulcsszavakat, lássuk az eredményt: Pocaklakó, Babóca, Babuci, Pici... Mind szuperaranyos, de nem a mi stílusunk. A férjem alapból egy mogorva orosz, mint már említettem, aki ugyan privátban egy ölelgetni való medve (legalábbis nekem ez jut róla eszembe), de kb. sosem ejtene ki ilyen szavakat a száján. Kérdeztem, neki milyen ötletei vannak. Történész lelkem rögtön felsorolt nekem vagy 10 harckocsit, aminek "aranyos" neve van, ezért becézhetnénk úgy a gyerekünket. Elborzadtam. Én tényleg ennek az embernek szülök gyereket? Semmi baj, közbelépés megtörtént, a leendő apa le lett szavazva. 

Én is történész vagyok, ezért hasonló irányvonalon indultam el, de mivel tudom, hogy a születendő gyermekem nem örülne, ha mondjuk provenienciának becéznénk, elhessegettem a gondolatot. Viszont kezdtem kétségbeesni. Már két nap telt el, a cuki becenevek kiakasztanak, én meg nem tudok normálisat kreálni. Ekkor jött Bogyó. Csak hogy ti is értsétek: életem első kívánós gondolata a ribizlihez fűződik (a második meg egyébként az őszibarackhoz), ami óriási szívás januárban. Mondjuk a férjem így is elindult, hogy szerezzen nekem. Nem járt sikerrel. És hát a ribizli ugyebár bogyós gyümölcs... Bogyó. Ez cuki. Legalábbis szerintem. És úgyis hamarosan bogyó méretű lesz a poronty. Bogyó. Miért is ne? Aztán ha eléri a barack nagyságát, átnevezzük. Mi sem egyszerűbb.

Lelkesen meséltem a munkából hazaérő férjemnek, hogy íme, itt a gyerek beceneve. Ő néz rám szótlanul, felvont szemöldökkel, ami tudatja velem, hogy ő nagyon nincs megelégedve a választásommal. A T55 véleménye szerint még mindig jobb lenne. Gyorsan megvétózom, na nehogy már. Elkezdem Bogyót a nevén nevezni, lassan az apa is hozzászokik. Persze, hogy hozzászokik, van más választása? :)

A bejegyzés trackback címe:

https://bogyonaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr745793769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Norewa 2014.02.05. 11:06:46

T55 XD Annyira a férjedre vall!
Bogyó meg kis ügyes volt, hogy rajzolt neked csíkot a tesztre, máris büszke vagyok rá!